Gyöngyvásznon a Sátántangó Erdélyben Gyöngyvásznon a Sátántangó Erdélyben

Gyöngyvásznon a Sátántangó Erdélyben

A kolozsvári Művész mozi vetíti Romániában elsőként Tarr Béla remekművének restaurált változatát.

A kolozsvári Művész mozi a csapat által összeállított „eklektikus válogatással” ünnepli alapításának 109. évfordulóját: kedd esténként különleges vetítésekre és közönségtalálkozókra ülhet be a közönség a terembe, illetve az előtérben levő kávéházba.

Sátántangó

Fekete-fehér vígjáték, filmdráma, 450 perc, 1994

Az isten háta mögötti alföldi településről az évek során elvándorolnak a lakosok. Nem maradt csak három házaspár, három agglegény és egy özvegy a négy gyerekével, valamint a kocsmáros. Októberben a férfiak megkapják elmaradt bérüket, ami jó alkalom Schmidtéknek és Futakinek, hogy megszökve a többiek pénzével új életet kezdjenek. Irimiás és Petrina két szélhámos [...]

Az eseménysorozat következő, záró epizódja „önvizsgálatra és reflexióra hív” – fogalmaz a mozi honlapja, – vasárnap, április 2-án 11 órai kezdettel ugyanis a Sátántangót vetítik. A film „szorosan kapcsolódik az idő észlelésének témájához, de nemcsak a hét és fél óra miatt – ami már önmagában erőteljes rendezői állásfoglalás – hanem a film esztétikája, az idő tematizálása, az elmesélt idő koncepciója miatt is. Tarr Béla filmográfiájában az idő észlelése kiemelt jelentőségű. A kamera elidőzik arcokon, jeleneteken, pillanatokon, általa felsejlik a szemlélődő én gondolata. Bár elengedhetetlennek bizonyul a Tarr-filmek nézésekor a »vita contemplativa«, a szemlélődő létezés koncepciója kényelmetlennek, akár furcsának is tűnhet. Vajon kinek van ideje megnézni egy hétórás filmet, vagy egy egész napot eltölteni a moziban? – teszi fel a kérdést Nagy Csilla, a mozi kurátora. – Mégis, a tét itt nem kevesebb, mint mindazoknak a módoknak a megtapasztalása, ahogyan az idő megélhetővé válik: van a jelen idő, amelyet a moziban, ebben a spontán kialakult közösségben együtt eltöltünk, van a film ideje, amelyet mindannyian más hosszúságúnak és ritmusúnak élünk meg, és van az idő, ami még a filmekben sem telik egyformán.”

A filmet román és angol felirattal vetítik, a standard jegyár 30 lej, a támogatói jegy – amely mellé egy tea vagy kávé is jár – 60 lejbe kerül. 

A részletes program:

10:30 – kávé @ ARTA Café
11:00 – Sátántangó (I.)
13:30 – szünet
14:00 – Sátántangó (II.)
16:30 – szünet
16:45 – Sátántangó (III.)

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat