Emmy-díjra jelölték az HBO román dokumentumfilmjét Emmy-díjra jelölték az HBO román dokumentumfilmjét

Emmy-díjra jelölték az HBO román dokumentumfilmjét

A Ion B. szerint a világ az HBO első közép-európai dokumentumfilmje, amelyet beválasztottak a rangos gála versenyprogramjába.

A New York-i székhelyű Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzetközi Akadémiája hétfőn Cannes-ban bejelentette, hogy a román HBO sajátgyártású dokumentumfilmje, a Ion B. szerint a világ jelöltként vehet részt a következő Emmy-díjátadáson.

A dokumentumfilm egy hajléktalan román férfiről szól, aki különleges művészi tehetséggel van megáldva. Megismerhetjük a férfi útját a vidéki Romániából az első bukaresti kiállításig. Hirtelen jött hírnevét, amint a művészvilág felfedez egy zsenit, aki sok évig rejtve maradt a világ elől, és akinek már szerte a világon kiállítják a munkáit.

„Nagy örömmel fogadtuk a jelölés hírét” – mondta Linda Jensen, az HBO közép-európai vezérigazgatója. „Egy dokumentumfilmhez képest jelentős nemzetközi figyelmet kapott a produkció, ez is azt mutatja, hogy megvan a tehetségünk és a képességünk arra, hogy globális színtéren is bemutatkozzunk.”

„Láttuk a potenciált Ion Bârlădeanu történetében, hiszen nagyon érdekes témát vet fel. Most már azt is tudjuk, hogy amit csinálunk, az széles rétegeket érdekel” – tette hozzá Carmen Harabagiu, az HBO Románia Country Managere.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?