Bulgáriában nyert Az állampolgár Bulgáriában nyert Az állampolgár

Bulgáriában nyert Az állampolgár

Vranik Roland filmje nyerte a várnai nemzetközi filmfesztivál nagydíját, az Arany Aphroditét a hétvégén.

Love is Folly névvel, augusztus 25. és szeptember 3. között, idén 25. alkalommal, rendezték meg a szerelemesfilmek seregszemléjét a Fekete-tenger partján, a díjakról nemzetközi zsűri döntött. A nagydíjat most először nyerte el magyar alkotás – közölte a filmalap.

A Bulgár Filmközpont szervezésében 1993 óta rendezik meg a szerelmesfilmek nemzetközi mustráját a tengerparti üdülővárosban. A seregszemle évről évre mintegy 90 játékfilmet vonultat fel, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri dönt. Idén rendezték meg a várnai filmünnepet, mely Bulgária jeles kulturális eseménye.

Az állampolgár megrázó szerelmi történet, mely amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A film világszerte szép sikerrel szerepel a filmfesztiválokon: a portugáliai Fantasportón a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, a kaliforniai Cinequesten a legjobb filmdráma díját kapta, Hágában pedig az egyetemisták zsűrije díjazta.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud