Aranyérmet alapított a Magyar Filmakadémia Aranyérmet alapított a Magyar Filmakadémia

Aranyérmet alapított a Magyar Filmakadémia

Január 22-én nyolc díjat adnak át közösségük azon tagjainak, akik kiemelkedő tevékenységükkel vagy akár életművükkel szolgálták a magyar mozgóképkultúrát – köztük három fesztiváligazgatónak és egy vajdasági alkotónak.

A Magyar Filmakadémiát a magyar filmművészet és filmipar hosszú távú fejlődésének ösztönzése, a filmszakmai ágazat és a filmszakmában működő alkotók érdek érvényesítése, az alkotók munkakörülményeinek javítása, társadalmi és művészi megbecsülésük elősegítése céljából hívták életre – közölte a Magyar Filmakadémia. 

A filmakadémia elnökségének (dr. Kollarik Tamás, Gerebics Sándor, Novák Emil, Skrabski Fruzsina) szavazatai nyomán idén elismerést kap:

  • Bíró Tibor, a CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója;
  • Demeter István, az Alexander Trauner Nemzetközi Filmfesztivál korábbi igazgatója;
  • Márta István Erkel Ferenc-díjas zeneszerző;
  • Mikulás Ferenc Balázs Béla-díjas producer, a Kecskemétfilm korábbi ügyvezetője, a Kecskeméti Animációs Fesztivál igazgatója;
  • Novák János Jászai Mari-díjas zeneszerző, rendező;
  • Taba Miklós, a Nemzeti Filmiroda igazgatója;
  • Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas vajdasági filmrendező és
  • Zsigmond Dezső Balázs Béla-díjas filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti tagozatának elnöke.

A közlemény szerint a jövőben, a szabályozott eljárásrend szerint a szekciók terjeszthetnek fel tagjaik közül jelöltet a Filmakadémia Aranyéremre.

Az aranyérmek első átadására 2025. január 22-én kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold