Cristi Puiu a román új hullámot elindító filmdrámája, a Lăzărescu úr halála vetítésével és filmtörténeti előadással indul február 8-án a Budapesti Román Kulturális Intézet programsorozata.
„2025-ben lesz 20 éve, amikor Cristi Puiu rendező Cannes-ban elnyerte az első román filmnek járó fődíjat a Lăzărescu úr halála című filmjéért. Ez a díj megnyitotta az utat a kortárs román filmművészet remekműveinek sora előtt, amelyet ma román újhullámként ismerünk. Ennek kapcsán a Budapesti Román Kulturális Intézet Közel 20 év. A román film újhulláma címmel vetítéssorozatot indít az intézet székházában” – áll a szervezők ma délutáni közleményében.
A programsorozat február 8-án, csütörtökön 18 órakor indul Muszatics Péter filmtörténész román újhullámról szóló, bevezető előadásával, majd a Lăzărescu úr halála vetítésével. A helyszín a Budapesti Román Kulturális Intézet Izsó utca 5. szám alatti székháza.
Az intézet célja „célja egy olyan művészfilmklub létrehozása, ahol román játékfilmeket, dokumentumfilmeket, rövidfilmeket és kísérleti filmeket vetítenek, amelyek ritkán vagy alig jutnak el a magyarországi mozikba” – fogalmaz a közlemény, amely szerint Puiu filmjét többek közt Cristian Mungiu, Călin Peter Netzer és Radu Jude filmjei fogják követni.