Mi ketten
Bruce Robinson
1987
Mi ketten

A Filmtett szerint: 10 10 1

10

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Mi ketten

Színes, angol, 107 perc, 1987
Magyar cím
Mi ketten
Eredeti cím
Withnail & I

Történet

1969 augusztusát írjuk. A Lennon szemüveges 25 éves Marwood együtt él egy békésnek nem mondható Camden Town-i lakásban a 30 éves, állandóan holtsápadt Withnail-lel. A lakásban furcsa viszonyok uralkodnak, a konyhában tornyosul a mosatlan, a nappaliban reggeli és vacsoramaradványok verekszenek egy kis helyért a legfurcsább tárgyakkal, a fürdőszobáról pedig jobb, ha szót sem ejtünk. A két cimbora furcsa diétán él: főleg alkoholt és drogot fogyasztanak. A kábítószert egy különös alaktól kapják, Danny csak a klienseivel, na meg időnként a rendőrséggel áll szóba. A két lakótárs színésznek mondja magát, Marwood nemrégiben egy meghallgatáson is járt. Éppen Withnail különös nagybátyjánál járnak pénzszerző kőrúton, amikor egy távirat visszaszólítja őket Camden Townba. Kiderül, hogy Marwood megkapta a darabban a főszerepet. Ez olyan váratlan fordulat, amely lehet, hogy kettejük furcsa barátságának is véget vet.

Videó, előzetes, trailer

Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!
Támogass egy kávé árával!
 
Mi ketten

Mi ketten

Színes vígjáték, filmdráma, 107 perc, 1987

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

10

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?