Lázadás a prérin
Kirk Douglas
1975
Lázadás a prérin

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Lázadás a prérin

Színes, amerikai, 92 perc, 1975
Magyar cím
Lázadás a prérin
Eredeti cím
Posse
Nemzetközi cím
Posse

Történet

Egy kemény rendőrbíró, tele politikai ambíciókkal, egy elit csapatot vezetve sikeresen csapdába csal egy hírhedt bűnözőt. A kocka azonban rövidesen fordul, és megmutatkozik, kit milyen fából faragtak.

Ezt írtuk a filmről:

A lyukas állú első száz éve – Kirk Douglas-portré

Beleborzong az ember, hogy a több amerikai idolt is megtestesítő filmsztár, Kirk Douglas száz éves lett. A borzongás érzése abból a gondolatból fakadhat, hogy Douglas akkor született, amikor a mozi éppen még a vásári mutatványok szerepét töltötte be. Majd rácsodálkozhatott arra, ahogy a vásznat az ezüstcsillogás, a pazar kiállítás, s rajongás vette körül. Aztán tanúja volt annak is (főleg manapság), ahogy a másik, egykor lenézett szórakozási forma, a tévé átveszi ezt a szerepet, mind művészi, mind pedig látvány szempontjából. Douglas munkájának foglalata annak az érának a története, amelyben a mozi isteneket adott a nézőknek. Ő volt az egyik...

Tanulmány, 2016. december 9. – írta

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Lázadás a prérin

Lázadás a prérin

Színes western, 92 perc, 1975

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat