Kapcsos Vincze

Filmjei a Filmtetten

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek

Színes , 55 perc, 2003
Hang

Képzeljük el a katonát, aki hazajön a sok nyomorúságból, vesz egy nagy levegőt, és mókázni kezd. A rajta esett nagy szörnyűséget mókával üti agyon. Nagyotmondó mesékre, plautuszi katonatörténetekre bukkantunk a Kárpát- medencében.  Legtöbbjük arról szól, hogy amerre a magyar katona járt, milyen hatalmas dolgokat látni. Ma is élnek még olyanok, akik a háborúról [...]

A vonat

Színes dokumentumfilm, kísérleti, 53 perc, 2003
Hang

Domokos János ötlete alapján négy stáb négy utazás történetét meséli el. Négy, egymást nem ismerő ember négyfelől indul el, s ugyanazon a vonaton utaznak Romániába. Útjaik keresztezik egymást, megismerkednek egymással, másokkal, majd elválnak. Johannes, a Bécsben élő egykori csíkdámfalvi tanító halottak napja alkalmából kimegy a temetőbe. A szakfordító letelepedési engedélyéhez szüksége [...]

Kapcsolódó cikk:

Csalókafilm

Színes , 47 perc, 2002
Hang

A vajdasági Csalóka együttes tagjai a középiskola óta zenélnek együtt. Énekesük, Zsuzsa tatabányai. Három évig a székelyudvarhelyi színháznál dolgoztak, de bürokratikus okok miatt meg kellett válniuk a színháztól. A film a 2002-es, 8. Felsősófalvai Székelyföldi Tánctábor alkalmából készült az együttesről.

Mundika

Színes , 16 perc, 2002
Hang

Portré Gábor Rajmund gorzafalvi fazekasmesterről.

Namika

Színes , 56 perc, 2002
Hang

Ennek a filmnek lehetett volna az a címe, hogy a „Türei pap lánya”, vagy „Az én nagyanyám Balázs Ida”. Tetszett nekünk a „Károly, maga nem ezt ígérte nekem!” felkiáltó mondat is, de a „Varjúvár lakói” is kifejező lehetett volna… Végül a csendes és kicsit rejtélyes NAMIKA cím mellett maradtunk. A szóból persze valamit már sejteni lehet: csak egy unoka becézi így a nagyit. Czegl [...]

Boldogok szobrásza - Kós András

Színes , 49 perc, 2002
Hang

Kós András (1914) szobrász, tanár, Kós Károly második gyermeke élete két fontos helyszínén, a sztánai Varjúvárban és műtermében mesél gyerekkoráról, szüleiről, pályafutásáról. Mindig visszatért a fához, mert erdőben töltött gyermekkora óta kötődik ehhez a természetes anyaghoz. Bemutatja legkedvesebb szobrait: Bethlen Gábor köztéri szobrának makettjét, Árva Bethlen Katát [...]

Úzvölgyi hegyomlás

Színes , 65 perc, 1996
Hang

A II. világháború végén véres dráma zajlott le a Keleti-Kárpátok ormai között, az Úz-patak völgyében. A szovjet csapatok előrenyomulása során összeomlottak a székely határőr egységek. A tragikus egyéni és közösségi sorsélményt csak a szemtanúk és hozzátartozóik élő emlékezete őrizte meg. A közelmúltig tabu volt Erdélyben és Magyarországon a történtekkel [...]

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud