Gary Cooper

Filmjei a Filmtetten

Délidő

Fekete-fehér filmdráma, western, 85 perc, 1952
Szereplő

Zinnemann kedvenc filmje és egyben a hidegháborús korszak, sőt az egész westerntörténet egyik fő műve. A múlt századi fényképeket idéző híradószerűséggel és - hála az Oscar-díjjal kitüntetett, rendkívül feszes vágásnak - a feszültség végsőkig fokozásával tárja elénk a nyugalomba vonuló, megfáradt seriff drámáját, akit sorra magára hagynak a [...]

Kapcsolódó cikk:

Váratlan örökség

Fekete-fehér vígjáték, romantikus, 115 perc, 1936
Szereplő

Az egyedül élő kisvárosi műszerész, aki alkalmi köszöntőket ír és a helybéli fúvószenekarban játszik, váratlan 20 millió dolláros öröksége folytán bekerül New York számára idegen, csalárd világába. Beleszeret egy ambiciózus újságírónőbe, aki aztán gátlástalanul kipellengérezi nevetséges naiv viselkedése miatt. Mikor azonban rokonai őrültnek próbálják nyilvánítani, mert [...]

Kapcsolódó cikk:

Búcsú a fegyverektől

Fekete-fehér filmdráma, háborús, romantikus, 80 perc, 1932
Szereplő

Hemingway hősei az első világháború európai frontján teljesítenek szolgálatot. A fiatal amerikai hadnagy sebesülése révén kerül kapcsolatba ismét Catherine Bartley nővérrel, és ez a találkozás mindkettőjük számára az igazi szerelmet jelenti a világégésben. 

Kapcsolódó cikk:

Szárnyak

Fekete-fehér akciófilm, filmdráma, háborús, romantikus, 139 perc, 1927
Szereplő

A Szárnyakat már forgatókönyvíráskor szuperprodukciónak, az év filmjének szánta a Paramount stúdió Famous Players Lasky nevű gyártó-áldivíziója (amely híres színészek, híres színdarabok sorozatával vált sikeressé a 10-es évek végén). A kevésbé sikeres, még zöldfülű Wellmant kérték meg a rendezésre, mivel jártas volt a film témájában: az I. világh [...]

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail