Ellen Barkin

Filmjei a Filmtetten

Brooklyn mélyén

Színes akciófilm, bűnügyi, 2009
Szereplő

A ˝Kiképzés˝ rendezőjének új akció-thrillerje három kilátástalan helyzetbe került rendőr pokoljárását követi végig, akik Brooklyn legsötétebb körzetében néznek szembe erőszakkal, korrupcióval és a saját démonaikkal.

Elolvasom a kritikát

Palindromák

Színes kalandfilm, vígjáték, filmdráma, 100 perc, 2004
Szereplő

Aviva egy nem mindennapi kislány: 12 évesen elhatározza, hogy anya akar lenni. Szülei természetesen nem tartják jó ötletnek a kislány tervét, mire az megszökik otthonról, mégpedig azzal a konkrét céllal, hogy teherbe fog esni. A való világ persze teljesen eltér Aviva jól megszokott, rózsaszín tapétás gyerekszobájától, ám a kislányt az odakint leselkedő szörnyűségek sem tudják eltéríteni [...]

Félelem és reszketés Las Vegasban

Színes filmdráma, 113 perc, 1998
Szereplő

1971-ben járunk, az Egyesült Államokban, a kompromitációs botrányba keveredett Richard Nixon elnöksége és a hippi korszak idején. Raoul Duke, a sportriporter, megbízást kap a nevadai sivatagban megrendezett motorverseny tudósítására. Barátjával az ügyvéd Dr. Gonzóval, útnak indul, ám céljuk nem Nevada lesz, hanem Las Vegas, a szerencsejáték városa. A két férfi a kábítószerek és az alkohol összes l [...]

Kapcsolódó cikkek:

Törvénytől sújtva

Fekete-fehér vígjáték, bűnügyi, filmdráma, 107 perc, 1986
Szereplő

Két kisstílű csibész, aki nehézfiúnak képzeli magát, mégis úgy kerül a sittre, mint valami amatőr. Az egyik Zack, a morgós lemezlovas, aki mit sem sejtve egy hullát fuvaroz a kölcsönjárgányban. A másik Jack, a laza selyemfiú, akit a riválisa vett palira: a nyakába sózott egy kiskorú lányt, s mire Jack-nél leesett a tantusz, már a dutyiban találta magát. Zack [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?