Durst György

Durst György

Szakmai C.V.

  • 1974–1995 – Balázs Béla Stúdió – ügyvezető
  • 1995–2011 – Duna Műhely – producer
  • 1997 – Premier Plan Alapítvány – alapító
  • 1998–2010 – MEDIAWAVE Alapítvány – elnök
  • 2002–2011 – Duna Televízió – dramaturgiai vezető
  • 2005–2010 – Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége – elnök
  • 2010–2012 – Magyar Mozgókép Közalapítvány

Ezt írtuk róla

Producerek éjszakája – avagy a producer mint alkotótárs, szolga, középcsatár vagy szükséges rossz

2002. július 15.

A Filmtett ez év májusában megtartott születésnapi fesztiválján sorra kerülő rendhagyó kerekasztal-beszélgetésen négy magyarországi és egy erdélyi producer ült le egy asztalhoz. A beszélgetés résztvevői, Durst György (Duna Műhely), Kántor László (Új Budapest Filmstúdió), Meskó Zsolt (Felhőc Produkció), Muhi András (Inforg Stúdió) és a kolozsvári Video-Pontes képviseletében Marius Tabacu a filmgyártás és filmalkotás lehetőségeiről, a producer szerepéről, producer és rendező viszonyáról beszélgettek. A médiatár szerepét Báron György budapesti filmkritikus töltötte be. Az alábbiakban helyszűke miatt csupán részletet közlünk a beszélgetésből.

A passzolóember – Beszélgetés Durst György producerrel

2001. január 15.

A producer feladatát általában a pénzszerzéssel szokás összekapcsolni. Durst György producer szerint pénz és a művészet egymástól igen távol eső fogalmak: egy produkció művészi értéke tökéletesen független a ráfordított összeg nagyságától.

Filmjei a Filmtetten

A szegénylegény és a kígyó

Színes animációs film, családi, 2 perc, 2013
Producer

Papírból kivágott gyerekmese egy szegénylegényről, aki találkozik egy kígyóval.

Rendszer

Színes animációs film, 3 perc, 2013
Producer

A rendszerrel márpedig szembe kell szállni.

Jó éjszakát!

Színes animációs film, rövidfilm, 2 perc, 2013
Producer

...és a távolságot, mint üveggolyót...

Dobbanás

Színes animációs film, kísérleti, rövidfilm, 2 perc, 2013
Producer

Egy megfilmesített, illetve meganimációsított vers.

A tett

Színes filmdráma, rövidfilm, 18 perc, 2013
Producer

Film 3 felvonásban Akutagava novellája nyomán. Színészgyakorlat a Rashomon vonalain a 2013-as Filmtett Workshopban.

Felforgatás

Színes animációs film, rövidfilm, 2 perc, 2013
Producer

Hogyan működik a Filmtett-tábor? – És nemcsak.

Őszi sanzon

Színes animációs film, rövidfilm, 2 perc, 2013
Producer

Egy ember. Egy épület. Egy évszak.

Néma fogadalom

Színes vígjáték, filmdráma, rövidfilm, 25 perc, 2013
Szereplő, Producer

Álljon meg a nászmenet, me' pete van a menyasszonynak! Vagy valami ilyesmi...

Ketten

Színes filmdráma, rövidfilm, 5 perc, 2013
Producer

Egy nem szokványos féltékenység története.

Kegyes halál

Fekete-fehér filmdráma, sci-fi, rövidfilm, 9 perc, 2013
Producer

A nem is olyan távoli jövőben öngyilkos-szalonok nyílnak meg világszerte, hogy a túlvilágra segítsék azokat, akik unják a földi siralomvölgyet. Vonnegut írásának (nagyon laza) adaptációja.

Durst György

Friss film és sorozat

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat