A kis Valentino
Történet
Egy fiatalember egyetlen napjába – egymást áthatva – történetek sora épül az őt körülvevő világról, amelyre nem tud megfelelő módon reagálni. Sz. László húsz év körüli fiatalember, kocsikísérő egy Pest környéki szövetkezetnél. Egyik nap, minden különösebb elgondolás nélkül, nem adja postára a rábízott hivatalos pénzküldeményt, a tizenötezer forintot. Nem tér vissza munkahelyére, hanem céltalanul útnak indul. Költekezni kezd, azt teszi, ami jólesik, hogy részesüljön mindabból, amiből eddig - pénzszűke miatt - kimaradt. Nosztalgiáját egy másfajta élet után mégsem tudja – egyetlen napra sem – beteljesíteni, mert nem tud élni a pénz adta lehetőséggel. Estére ugyan "elszórja" az egészet, de ez a nap is éppoly üres és érdektelen marad számára, mint a többi. Aznapi utolsó útja – önszántából – a rendőrőrsre vezet.
(port.hu)
Ezt írtuk a filmről:
Romépítészet – Rendezőportrék: Jeles András
Jeles András rendezői arcéle az utóbbi három évtized magyar társadalmi, politikai és művészetelméleti kontextusában szcenírozható. Paradigmákkal és hagyományokkal szembeni ellenállása mögött felsejlik a rájuk való utal(t)ság, talán ezért is írhatja a portré szerzője, hogy „Jeles kívülállása: kimászás a romok alól”.
Képtelen rendszerváltás – Tabuk és titkok
A cenzúrában nincs megállás, ahol egy egész társadalom kezd mellébeszélni, ott minden mondat, minden kép hazudni fog. A realizmusnak csak egy formája marad, az éjfekete abszurd.
Ki beszél, ki zörög – Hang Jeles András filmjeiben
A hetvenes évek végén közös törekvés mutatkozott a filmnyelv alapvető megújítására és a filmes konvenciók felforgatására. A közös cél azoknak az ideológiai rárakódásoknak a lehámozása volt az elbeszélőformákról, amelyek kövületként merevedtek rá a hetvenes évek magyar filmjére. Ezt az áramlatot, amely nem stílus, hanem inkább szemléleti rokonság volt, három név fémjelzi: Erdély Miklós, Bódy Gábor és Jeles András.