Címke: megszállás

A vágy egyenruhás tárgya – Saul Dibb: Suite Francaise

2015. szeptember 4. – írta

1942 nyarán az auschwitzi táborban tífuszban elhunyt az ukrajnai zsidó származású Irène Némirovsky. Ekkor még senki nem tudta, hogy titokban egy ötkötetes regényen dolgozott Suite française címmel. Halála előtt a második kötet még lezáratlanul hevert. Ötvenöt évvel később a lánya elolvasta az addig nagy becsben, de érintetlenül őrzött kéziratot, és 2004-ben kiadták, eredeti francia nyelven. Rögtön népszerű lett, hiszen elsőkézből ábrázolja Franciaország náci megszállását egy fiktív szerelmi történet hátterében. A második kötetből (Dolce) készült – a teljes sorozat címe alatt – romantikus filmdráma 2014-ben.

Amerika becsülete – Paul Greengrass: Green Zone / Zöld zóna

2010. június 14. – írta

Paul Greengrass lehetetlennek tűnő küldetésre vállalkozott: politikailag tudatos filmet akart készíteni Irak amerikai megszállásról úgy, hogy közben egy kisebb afrikai ország éves költségvetését tapsolja el a Universal stúdió számlájára. Sikertelenségének oka nem tehetsége hiányában keresendő, hanem a választott téma kényességében és a feldolgozás bátortalanságában.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?