Címke: mary pickford

Új alapokon – A United Artists története II.

2010. július 30. – írta

A húszas évek stabilitásával járó első United Artists-virágkor nem tartott sokáig, hiszen a 30-as évekbe átlépve újabb felhők gyülekeztek a láthatáron. Egyfelől beütött a gazdasági világválság, mely a teljes filmipart visszavetette; ami azonban ennél is nagyobb érvágásnak bizonyult a vállalat számára, az a hangosfilm térhódítása volt.

Puccs a diliházban – A United Artists története I.

2010. július 28. – írta

A United Artists-ra úgy tekinthetünk, mint az alkotói szabadság intézményesült utópiájára. Majd egy évszázados történetét idealista elképzelések és gazdasági realitások egyaránt tarkították, előbbiek ugyan fatális vereséget szenvedtek a 80-as években, de a renegát stúdió még ezzel a grandiózus bukással is újabb bizonyítékát adta, hogy bármikor képes nagy horderejű változások katalizátorává válni a filmiparban.

A (h)őskorszak – Az amerikai függetlenfilm története 1.

2009. augusztus 31. – írta

Napjaink filmművészete kétségtelenül jóval szegényesebb lenne az amerikai függetlenfilm, illetve azon merész alkotók nélkül, akik eredeti ötleteikkel és kreativitásukkal kitörölhetetlenül bevésték nevüket a filmtörténetbe. Egy részük megőrizte kívülállóságát, míg mások szuperprodukciók rendezőivé váltak, ám még így is sikerült üdítő, egyéni hangot vinniük a futószalagon gyártott konzervfilmekbe.

A fesztivál, ahol minden évben átírják a filmtörténetet – 27. Le Giornate del Cinema Muto – Pordenone, 2008. október 4–11.

2008. október 29. – írta

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ennek a némafilmfesztiválnak minden évben sikerül egy kicsit átírnia a filmtörténet egyes általánosan elfogadott fejezeteit. Az idei, igen találó példa: Oroszoroszágban jövő hónapban ünnepelnék az orosz film százéves évfordulóját – Pordenonéban pedig most mutatták be egy ezidáig ismeretlen orosz alkotó 102 éves animációit.

Friss film és sorozat

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică