Oroszországi filmtörténet – II. A némafilm után

2005. június 15. – írta Geréb Anna

A hangtechnika elterjedése Oroszországban (vagy miként még 15 éve is politikai terminológiával neveztük: a Szovjetunióban) kapóra jött a totálissá terebélyesedő, immáron a kulturális-művészeti életbe, a tudományokba és az esztétikába is belenövő sztálini diktatúrának.

Oroszországi filmtörténet – I. A némafilm

2005. május 15. – írta Geréb Anna

Már a régi oroszok is... Igen, a mozgókép felidézésével, rögzítésével és kivetítésével Oroszországban is sokan próbálkoztak. Például Ivan Szecsenov, aki a 19. század hatvanas éveiben kísérletezett a „fénynyomokkal", vagy loszif Tyimcsenko, aki a felvevő- és leadógépekben filmtovábbító csigaszerkezetet konstruált 1893-ban, illetve Ivan Akimov, aki sajátos „fotósorozat-rögzítőt" állított elő 1896-ban. Ekkorra azonban már ide is betört az angolok ügyes mozgóképkamerája (William Paul gépét terjesztették, illetve koppintották le elsőként), valamint Edisonék mutoszkópjai („könyvfilmjei") és kinetoszkópjai (kukucska moziszekrényei).

Minimál karnevál – Maszk, masinéria és filmszínészet

2004. április 15. – írta Margitházi Beja

Hiába volt a fiatal filmművészetben is kulcsszerepe a színészetnek, a 20. századi színházi változások nagy része egyáltalán nem érintette vagy termékenyítette meg a színháztól egyre inkább eltávolodó mozgóképet, mely más utakon jut el a lélektani realizmus tagadásáig Kulesov és Bresson finommechanikájában, modelljeiben és anti-pszichologizmusában.

Filmtörténet tizennégy részben (V.) – Orosz montázsiskolák I.

2001. június 15. – írta Geréb Anna

Az I. világháborúban sok mozioperatőr frontoperatőrként dolgozott tovább, majd a politikai-társadalmi rendszerváltás után mint vörös agitátor – filmkamerával. Mivel a cári idők filmesei közül a jobbak mind elhagyták az anarchiából terrorba forduló országot, belőlük, a polgárháborút kamerával „vívó" operatőrökből lettek az első szovjet filmesek. Az orosz montázsiskolákat tárgyaló első rész az előzményekkel, Dziga Vertov és Lev Kulesov montázselméletével foglalkozik, majd a következő második részben Eisenstein, Pudovkin és Dovzsenko művészetére tér ki.