Címke: látószög

Filmiskola 8.: A kameramozgás – Technikai kifejezőeszközök II.

2001. március 15. – írta

Ha nem akarjuk mozgatni a kamerát, egy adott helyzetet megmutathatunk egy szélesebb plánban is, de akkor nem valószínű, hogy a képen belül éppen azok lesznek a domináns elemek, melyekre a néző figyelmét is fel akarjuk hívni. Azt a megoldást is választhatjuk, hogy a helyzetet számunkra megfelelő plánokat tartalmazó snittekre daraboljuk, de ezáltal lehet, hogy gyengítjük a jelenet környezetének egységérzetét. A kameramozgásnak egyébként is több aspektusa is van.

Filmiskola 7.: Plánok, látószögek, nézőpontok – Technikai kifejezőeszközök I.

2001. január 15. – írta

A nézőtől nem mindig lehet elvárni, hogy egy filmképen belül, tekintetét jobbra balra irányítva, egyszerre több dologra is felfigyeljen. Ugyanakkor, minden snitten belül vannak kevésbé fontos dolgok is, melyek, ha nem szorítjuk őket háttérbe, elvonják a néző figyelmét. Minden snittnek megvan a maga témája (hosszabb, összetettebb snittek esetében akár több téma is előfordulhat), melyre a néző figyelmét valamilyen filmes eszközzel rá kell irányítani.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?