Szent Benedetta legendája – Paul Verhoeven: Benedetta

2022. január 20. – írta Sztercey Szabolcs Benedek

Paul Verhoeven új filmjében a szent és a profán találkozása egy Szűz Mária-szobrocskából faragott fadildóban ölt testet, apácák kezdenek romantikus és szexuális viszonyba a zárda falai közt, üstökös jön, pestis tombol, és az egyházi autokrácia kegyetlen kínzásokkal sújt le a testi  bűnök élvezőire.

Pokoli házibuli – Gaspar Noé: Climax / Eksztázis

2019. február 7. – írta Berecki Beáta Hajnalka

Gaspar Noé a sokkolás egyik nagymestere, akinek rendszerint sikerül provokálnia nézőit – és teszi ezt nemcsak vizuálisan, hanem érzelmileg is. Ha visszagondolunk eddigi filmjeire (az Egy mindenki ellentől kezdve a Visszafordíthatatlanon és a Hirtelen az ürességen át a Szerelem 3D-ig), mindegyikben találunk legalább egy olyan jelenetet, ami hatására megfordult a fejünkben, hogy felálljunk a moziszékből.

Beszéljünk a pszichózisról – Hellblade: Senua’s Sacrifice

2018. július 7. – írta Vass Ákos

A Hellblade nem egy hétvégi séta, és semmi esetre sem féktelen és céltalan vérontás. Olyan gondolatokat és félelmeket vág a játékoshoz, hogy az még egy kiegyensúlyozott és egészséges pszichével bíró embert is megviselhet.

Az önazonosság fiktív voltáról – Portré David Lynchről

2017. május 23. – írta Virginás Andrea

A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.

Az első környezetvédő – Darren Aronofsky: Noah / Noé

2014. március 28. – írta Veres Szilárd

A Noé az utóbbi idők egyik legfurább, legvegyesebb filmje, ami egyszerre minden: gigantikus és ékegyszerű 3D akció-fantasy és mély kamarathriller erős karakterdrámával.

Reinkarnációs változatok majomjelmezre – Apichatpong Weerasethakul: Lung Boonmee Raluek Chat / Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire

2010. december 7. – írta Vízkeleti Dániel

A 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon az Arany Pálmát Apichatpong Weerasethakul Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című munkája kapta. Különösebb értékelő visszhang nem követte a díjkiosztót, talán mert a rendező munkái nem ismertek annyira, és azok világát egy szakadék választja el az európai filmekéitől. Persze a zsűri döntésére teljes joggal bólinthattak rá a szakavatottak: a Boonmee bácsi egyedülálló és mágikus – de mindenképp jelentkezzen, aki érti.

Végkiárusítás Középföldén – Stefen Fangmeier: Eragon

2007. február 15. – írta Bán Attila

A Gyűrűk ura jelentős sikere ellenére is a fantasy csak megtűrt műfajnak számít irodalomban és filmben egyaránt, főleg mióta a korábban „felnőtt” műfajnak számító mese végképp a gyerekkultúrába süllyedt. Nem szokás már komolyan venni a varázslós-legkisebbkirályfis-sárkányos történeteket, a tiszta fantázia világát, hiszen csak gyerekeknek szól, legfeljebb tizenéveseknek, akik, mint célcsoport, a szórakoztatóipar definíciója szerint egy mindenevő, szellemileg fejletlen állatfajta, mely a nyáladzás mellett pénzt csepegtet a testnyílásaiból, és a neki készült alkotások egyetlen célja a pénzkiválasztás serkentése.