Egy néma vers – Michelangelo Frammartino: Le quattro volte / Élet négyszer

2011. július 20. – írta Oláh-Badi Levente

Szégyentelenül banális az egész film – de mit is kellene szégyellni ezen? Valószínűleg sok filmes főiskolai tanárnak az az álma, hogy a nagyreményű diákok a magas lóról leszállva egy ehhez hasonló alkotással örvendeztetik meg a könnyektől meghatódó tanári kart.

(Para)pszichedelia, (kecske)szarral – Grant Heslov: The Men Who Stare at Goats / Kecskebűvölők

2010. március 29. – írta Jakab-Benke Nándor

Ha egy filmkritikus három nappal az élmény után, írásnak nekiveselkedve már alig emlékszik valamire a filmből, akkor valami baj van, s nem feltétlenül a kritikussal. Márpedig a Kecskebűvölők egy ilyen film. Nem is feltétlenül az a baj, hogy annyira felejthető lenne (pedig de), csak a lila köd foszlik szét túl hamar, amit a hatvanas-hetvenes évek idézgetésével próbál meg létrehozni a rendező.

Egy életforma hattyúdala – Zámborszki Ákos: Utolsó előadás

2010. február 4. – írta Jakab-Benke Nándor

Egy igazi kuriózum jelent meg szerdán, a 41. szemle dokfilmes napján az Utolsó előadás című filmben: egy családi vándorcirkusz. Kuriózum, sajnos – mondhatnánk szomorúan, mert a 21. században az (európai) ember olyan élményekről mondott le a kényelem javára, amelyek valaha alapvető tapasztalatot jelentettek számára.

Ízléstelenség, gusztusosan – Sam Raimi: Drag Me To Hell / Pokolba taszítva

2009. július 21. – írta Jakab-Benke Nándor

Sam Raimi több mint 10 évnyi hollywoodi bérdirektorkodás (amiből három egyre gyengülő színvonalú Pókember) után visszatér oda, ahonnan vétetett: az intelligens, vérbő humorral elkészített, gyomorforgató horrorok világába. Ezúttal egy PG-13 besorolással.

Fekete-(fehér) kefe avagy a kortárs művészetnek irányzott fintor – Vranik Roland: Fekete kefe

2006. február 15. – írta Varga Anikó

Vranik Roland filmjén nehéz olyan fogást találni, ahonnan tapogatózva majd bizonyossággal kiderül, miről szól a film, mi ez a történet, vagy miről nem szól, és ebben mi a poén.