Soha, de soha már... – James McTeigue: The Raven / A holló

2012. május 8. – írta Jakab-Benke Nándor

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik a legendás írókat demitizáló és/vagy akcióhőssé degradáló hollywoodi munkák sorában. De csak részben van igaza: A holló ugyanis nem feltétlenül akar irodalomtörténetet (át)írni, hanem bátran felvállalja fiktív, hétköznapi tucat-thriller mivoltát. Sajnos, pozitívumai ebben ki is merülnek.

A jó, a rossz és a harmadik – Gary Fleder: Runaway Jury / Az ítélet eladó

2004. június 15. – írta Zágoni Bálint

Az amerikai alkotmány születésekor az az elv volt a döntő, hogy a köznépnek kell ítélnie, így került a köznép tizenkét képviselője a tárgyalóterembe, hogy az érvek és bizonyítékok alapján hozza meg döntését.

Elvontan (I.) – James Mangold: Identity / Azonosság

2003. szeptember 15. – írta Virginás Andrea

Az én generációm – az érett kommunista társadalom média-blokádjának kontextusában – még a vad oldalra tett kirándulásként fogta fel a tucat-horrorfilmeket és a csapatos videó-nézést. Talán ezért is tűnhetett valószínűtlennek a memóriánkba égett fejszés üldözések visszatérte, de amint Danny Boyle 28 nappal később című filmje vagy az Azonosság maga bizonyítják, a minimál dramaturgia, az alulvilágítottság és a nyolcvanas évek speciális effektus-mentessége működőben van.

Nem az én kedvenceim – Joe Roth: America's Sweethearts / Amerika kedvencei

2001. november 15. – írta Moldován Árpád Zsolt

Látták az 1952-ben bemutatott Ének az esőben (Singin' in the Rain) című alkotást? Az volt a hollywoodi filmes őrületről készített első vígjáték, de talán azóta se „gyártottak” annyira jól sikerültet. Az Amerika kedvencei – bocsássuk előre – ugyanazzal a regiszterrel próbálkozik, de nem megy sokra.

Az öt legjobb keserédes – Stephen Frears: High Fidelity / Pop, csajok satöbbi

2000. augusztus 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Kemény és magányos embereknek való film ez, akiknek az élet már előre köszön és a kalapját is megemeli. Persze nem kell mindezt szó szerint venni, mint ahogy a zenemániás Rob szavait sem, akinek önsajnálós dumájával kezdődik el ez új Stephen Frears-mozi.