Címke: jakab-benke nándor

Erdély mozgóképes öröksége – Utolsó rész: Film/Színház

2016. július 6. – írta

A százéves kolozsvári filmgyártás múltját több aspektusból bemutató ismeretterjesztő websorozatunk utolsó részében fiatal színházi rendezőkkel – Visky Andrej, Botos Bálint, Albu István – néztünk meg egy késői Janovics-filmet, a Világrémet, ami után film és színház viszonyáról, Janovics kettős énjéről, a rendezői és színészei munka kettősségéről beszélgettünk velük.

Erdély mozgóképes öröksége – Harmadik rész: Rekonstrukció

2016. július 2. – írta

Ismeretterjesző websorozatunkban a százéves kolozsvári – és erdélyi – filmkészítés kezdeteinek eredtünk nyomába, eddig megismerkedtünk már Janoviccsal és a korai mozik épületeivel. A sorozat harmadik részében a (sajnos alig maroknyi) fennmaradt kolozsvári némafilmek helyszíneit kerestük fel, megpróbáltunk néhány beállítást rekonstruálni ott, ahol volt szerencsénk ugyanazt az épületet vagy helyszínt valamennyire érintetlenül megtalálni. És ott is, ahol nem.

Erdély mozgóképes öröksége – Második rész: A régi mozik nyomában

2016. június 30. – írta

A százéves kolozsvári mozizás kezdeteit feltáró sorozatunk második részében a filmkultúra szentélyeivel, a moziépületekkel fogunk megismerkedni a Korzo egyesület jóvoltából. Van köztük ami nemrég még mozi volt, de olyan is van, aminek már csak hűlt helye van – és olyan is, amiben még mindig működik filmszínházként, ha nem is mindennap.

Erdély mozgóképes öröksége – Első rész: Janovics és kora

2016. június 28. – írta

Sorozatunkban az immár több mint százéves kolozsvári filmkészítés kezdeteiről lesz szó, ami nem kizárólag, de leginkább egy személyiségnek köszönhető: Janovics Jenőnek. Színész és rendező volt, amikor a Lumière fivérek találmánya megjelent Erdélyben, és ő azonnal felkarolta: művészi és üzleti lehetőséget egyaránt látott benne. Az első részben személyiségének két oldaláról lesz szó: Zakariás Erzsébet színháztörténész a színházi ember Janovicsról, Zágoni Bálint filmtörténész pedig a filmes Janovicsról beszél.

Drakula halála. Felolvasóest az Insomniában

2013. október 5. – írta

A 13. Filmtettfeszt alkalmával vasárnap, október 6-án 21 órakor felolvasóest kezdődik a kolozsvári Insomnia Kávéházban. Terítéken a Drakula halála című „filmregény”. A rendezvény társszervezője az Origo Egyesület, ötletgazdája Szántai János. További szereplői: Pál Emőke, Karácsonyi Zsolt és Jakab-Benke Nándor. Az est házigazdája Papp Attila Zsolt.

Ariadné, Mátyás és a rénszarvas Erdélyben – Létezik-e erdélyi magyar animációs filmművészet?

2011. június 16. – írta

Sajátosan erdélyi animációról nem beszélhetünk, vannak viszont olyan alkotások, amelyekben témájuknál fogva megjelenik egyfajta erdélyi couleur locale – vélik az erdélyi animációs filmesek, akik szerint a legfontosabb egy támogatási rendszer lenne, mert akkor a filmkészítők nem kizárólag hobbi szinten foglalkoznának animációval, hanem esetleg „főmunkaidőben” is, ami sokat lendítene a filmek minőségén.

A film nem olyan, mint a párizsi – Magyar nap a 10. TIFF-en

2011. június 8. – írta

Kínosan feszengek minden egyes TIFF magyar napos sajtótájékoztatóján. A fesztivál szervezői már az első kiadások óta profi módon dolgoznak – idén sincs ez másként –, viszont ezt a helyzetet valamiért sokkal nehezebben kezelik, mint például egy Todd Solondz- vagy Lukas Moodysson-találkozót.

Antigoné. Antifilm. – Fiatal erdélyi filmesek premierje Kolozsváron

2010. június 21. – írta

2010. június 18-a immár végleg beírta magát a jeles napok közé: ez az első erdélyi önreflexív antik-drámaadaptáció, kísérleti improvizációs dokumentum-játékfilm-szatíra, az Antigoné kolozsvári bemutatójának napja. Jakab-Benke Nándor, Oláh-Badi Levente és Zágoni Bálint erdélyi filmes valóságról készített skicce kicsit bőmellényű, kicsit felületes, kicsit öncélú, de a miénk. Hiányos, mégis hiánypótló mű. Erdélynek nem volt még önreflexív játékfilmje.

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg