Az emlékezés útvesztői – Alain Resnais-portré 1.

2014. június 19. – írta Gregus Zoltán

Ha visszatekintünk Alain Resnais hátrahagyott életművére, akkor azt találjuk, hogy ezek a filmek jelentős stilisztikai és műfaji változatosságot mutatnak a dokumentumfilmtől a fikcióig, a mentális utazástól vagy a melodrámától a sci-fi, a vígjáték vagy a musical világa felé kacsintgató alkotásokig. Mégis nehezen lehetne találni még egy olyan rendezőt, aki ennyit foglalkozott volna az idő és emlékezés kérdésével, mint ő.

A tűrőképesség határa – Doug Liman: Edge of Tomorrow / A holnap határa

2014. május 29. – írta Verpeléti András

Már a legelső traileren is érezhető volt, hogy Doug Liman a Mr. & Mrs. Smith és a Hipervándor után nagyon oda akarja tenni magát az új filmjére. A szebb napokat látott direktor mindenképpen biztosra akart menni, ezért olyan anyaghoz nyúlt, amiben minden – de tényleg minden – benne van, ami egy jó mozihoz kell. És egy időutazós, idegen-inváziós, robotruhában harcolós akciófilm csak jó lehet, nem? Az idei év első fele kis túlzással arról szólt, hogy rendre csalódva távoztunk az év sci-fijének kikiáltott filmekről, A holnap határát látva pedig már abban is elkezdhetünk kételkedni, hogy lesz-e még az idén egyáltalán jó tudományos-fantasztikus mozi.

Álomkör – Ron Fricke: Samsara / Samsara – A lét örök körforgása

2012. december 24. – írta Ritter György

A Cronos (1985) és a Baraka (1992) alkotócsapata 20 év után gondolta tovább világunk képeit. A szöveg nélküli dokumentumfilm egyszerre esszé és videoklip környezetünkről, világunkról. A kérdés csak az, hogy a Baraka egzotikumához mit tud még hozzátenni az új opusz.

Ellopott idő – Andrew Niccol: In Time / Lopott idő

2011. november 7. – írta Jakab-Benke Nándor

A Lopott idő egy újabb ragyogó példája annak, ahogyan Hollywood bekap, megcsócsál, aztán félig megemésztve kiköp mindent, aki/ami jó és be merészel sétálni stúdiói kapuján. A ritkán jelentkező Andrew Niccol filmje még a lassan unalmassá váló Justin Timberlake ellenére is az év egyik kihagyhatatlan élményének ígérkezett – legalábbis a Gattaca vagy a Lord of War alapján. Nem az lett a vége.

Végtelen love story – Robert Schwentke: The Time Traveler's Wife / Az időutazó felesége

2009. november 3. – írta Ruprech Dániel

A réten játszó kislányt egy férfihang szólította meg a bokorból. A pokrócát kéri, hogy betakarhassa saját meztelen testét. Henryként mutatkozik be és azt mondja, időutazó. A lányt, Clare-t a jövőből ismeri. Rövidesen eltűnik, de újból és újból visszatér. Amikor Clare 22 évesen megpillantotta Henry-t, a férfi nem tudta, ki ő. A lány a múltjából ismerte, gyerekkora óta legjobb barátja és titkos szerelme.

Az idő vándora – Theodoros Angelopoulosz-portré 1.

2009. május 22. – írta Ritter György

Miután Michael Cacoyannisz a 60-as és 70-es években színvonalas mozgóképként sikeresen exportálta a Földközi-tenger túlpartjára az ógörög drámákat (Elektra, 1962; Trójai nők, 1971; és persze az örök Zorbát, 1965), átadta vezető helyét egy metafizikus kamera-töltőtollal író történésznek: Theodoros Angelopoulosznak.

A rózsa az rózsa az rózsa – Francis Ford Coppola: Youth without Youth / Csalóka ifjúság

2008. május 6. – írta Virginás Andrea

Francis Ford Coppolát, a kedves disznószemű filmtörténeti kolosszust a Keresztapa-trilógiát és az Apokalipszis mostot követően az utóbbi két-három évtizedben inkább producerként ismertük. Most, a hetedik ikszen túl egy olyan, román vonatkozásokban bővelkedő filmet rendezett, mely sajnos több szempontból is problematikus.