Címke: ida

Hazaérni – Paweł Pawlikowski: Ida

2015. január 15. – írta

Több mint 75 év elteltével azt gondolnánk, hogy a rengeteg könyv, film és egyéb művészeti feldolgozás után nem sok újat lehet elmondani a második világháború és a holokauszt borzalmairól vagy az épülő kommunizmus fojtogató atmoszférájáról. A lengyel (származású) Pawłikowskinak mégis sikerült, ráadásul úgy, hogy ezt a sok-sok súlyos kérdést és problémát egyetlen család történetébe sűrítette bele.

„Én inkább elbújok a tájban” – Beszélgetés Pawel Pawlikowski filmrendezővel

2015. január 15. – írta

Az Európai Filmakadémia 2014 legjobb filmjének járó díját, a rendezői, forgatókönyvírói és operatőri elismerésekkel, sőt a közönségdíjjal egyetemben a Pawel Pawlikowski rendezte, egy fiatal apácáról szóló, fekete-fehér alkotás hozta el, amelyben a lány kommunista bírónő nagynénjének köszönhetően döbben rá zsidó származására. Az Ida azóta megnyerte az Európai Parlament Lux-díját is, illetve még versenyben van a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscarért. A rendezővel Rigában, az Európai Filmdíjak alkalmával interjúztunk.

Az Ida megkapta a Lux-díjat is

2014. december 18. – írta

A lengyel Pawel Pawlikowski Ida című filmjének ítélték oda idén az Európai Parlament (EP) a Lux-díjat – közölte tegnap az EP sajtószolgálata.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?