Címke: hajdú eszter

Jövő keddig elérhető a YouTube-on a Barta Tamás-dokumentumfilm

2021. február 11. – írta

Február 16-án lesz az LGT egykori gitárosa, Barta Tamás halálának 73. évfordulója. Ebből az alkalomból alkotói ingyenesen elérhetővé tették a róla szóló, Siess haza, vár a mama című portréfilmet, amelyet egyik mellékszereplője szeretne betilttatni, vagy legalábbis újravágatni.

Sevillában is nyert a Fehér isten

2014. november 17. – írta

Mundruczó Kornél filmje elnyerte a legjobb európai koprodukciónak járó Eurimages-díjat a hétvégén zárult sevillai filmfesztiválon. Los Angelesben, Minszkben és Berlinben is díjaztak magyar filmeket.

Hajdú Eszter és Gerő Marcell nyerte a Verzió díjait

2014. november 17. – írta

A közönség szavazatai alapján Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című filmje nyerte el az 1000 dolláros Verzió-díjat, a diákzsűri által odaítélt 100 000 forintos különdíjjal Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotását jutalmazták Budapesten a 11. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vasárnapi zárónapján.

Két magyar filmet díjaztak Szarajevóban a hétvégén

2014. augusztus 25. – írta

Kilenc magyar filmet vetítettek a hétvégén zárult szarajevói fesztiválon, kettő közülük – a Hajdu Eszter rendezte Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm és a Szőcs Petra rendezte A kivégzés című kisjátékfilm – összesen négy díjat szerzett meg.

Jancsó Miklósra emlékeznek Wiesbadenben

2014. április 9. – írta

A Wiesbadenben ma kezdődő goEast filmfesztivál a Csend és kiáltás című film vetítésével emlékezik Jancsó Miklósra. A közép-európai film rangos fórumán lesz elsőízben látható Kerékgyártó Yvonne Free Entry címmel készült első játékfilmje.

A létezés méltósága – 5. VERZIÓ – Budapest, 2008. november 4–9.

2008. november 14. – írta

„Ezekben a filmekben tekinteteket mutatunk, melyek a létezés méltóságát hordozzák; szeressétek az embereket, akikről szólnak, ne csak szolidaritást érezzetek, mert ők többet kérnek ennél” – Tarr Béla szavai nyitották meg az 5. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált a felújított Toldi moziban.

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu