Nehéz eldönteni, mi hihetetlenebb: hogy az Andrew Niccol által rendezett Gattaca idén már 20 éves vagy, hogy év végén a filmben játszó Jude Law (akiért mostanság Az ifjú pápa című sorozat kapcsán rajonghatunk) 45 évet tölt. Az 1997-ben bemutatott film nem a minden díjat besöprő alkotások közé tartozik (csupán egy Oscar-jelölést kapott a látványtervezésért, Michael Nyman zenéjét pedig Golden Globe-re jelölték), mégis thrillerszerűen izgalmas, nem túlzásokba esős, még ma is élvezetes, nem idejétmúlt science-fiction.
Andrew Niccol és Stephenie Meyer filmjeként reklámozzák – ennél pontosabban nem is lehetne jellemezni A burkot. Sci-fit, műanyag társadalmat és utópiát kap az előbbitől, földöntúli tinédzserszerelmet az utóbbitól, s mind a rendező, mind a forgatókönyvíró korábbi stílusa, kedvenc motívumai remekül érvényesülnek. Csak az üljön be tehát erre a filmre a moziba, akit nem zavar, ha a terem közepén ülve is a térdét verdesik a szerelmes félemberek történetéből a nézőtérre csorgó szirup hullámai.
