Címke: együtt kezdtük

Véget ért az Együtt kezdtük forgatása

2021. november 23. – írta

Kerékgyártó Yvonne második egészestés alkotásának a felvételei egy londoni forgatási nappal zárultak. A kész film a tervek szerint jövő nyáron kerül a magyarországi mozikba.

„Amit leírunk a papírra, az addig érvényes, amíg ki nem megyünk helyszínt keresni” – Beszélgetés Kerékgyártó Yvonne-nal

2021. szeptember 8. – írta

Kerékgyártó Yvonne 2012-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmdramaturg szakán. Egyik iskolai projektje, a Free Entry két évre rá nagyjátékfilmmé nőtte ki magát, és díjat nyert az amerikai SXSW (South by Southwest) Fesztiválon. Ezután kisjátékfilmeket rendezett, ő írta Hartung Attilával a Magyar Filmdíjra jelölt FOMO-t, a Filmalap Inkubátor programjának mentora volt. Yvonne jelenleg második nagyjátékfilmjét forgatja Együtt kezdtük címmel, ennek apropóján beszélgettünk az Y generációról, a mozi jövőjéről, forgatókönyvírásról és egy kicsit Mucsi Zoltánról is.

Kerékgyártó Yvonne újra forgat

2021. augusztus 11. – írta

Együtt kezdtük címmel forgatja második nagyjátékfilmjét Kerékgyártó Yvonne, aki 2014-ben a Free Entryvel mutatkozott be rendezőként. Új filmje egy felnövéstörténet, amelyben kilenc fiatal találkozik újra, tíz évvel az érettségi után.

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?