Sötétség a parketten

2002. február 15. – írta Székely Melinda

A/egy film meséje sohasem a hol volt, hol nem volttal kezdődik, hanem azzal, hogy a filmmel történik valami: vetítése közben a feleséged hármas ikreket szül, miközben a film, amit nézel egy meddő házaspár küszködéseiről szól, vagy… A valami, amitől a film mese lesz, sohasem a szemünk előtt, a vásznon történik, hanem a hátunk mögött. Például a bírósági tárgyaláson kialszik a kép, csak az angol szöveget halljuk, a közönség egyből létezni és mocorogni kezd, kiáltozik kétségbeesetten, hogy jelezze: baj van.¹

Az érzelmek foglyai – Lars von Trier: Dancer in the dark / Táncos a sötétben

2001. január 15. – írta Gyenge Zsolt

Kevesen hitték volna egy évvel ezelőtt, hogy Cannes-ban Arany Pálmát lehet nyerni egy musicallel. Talán egyedül a különc Lars von Trier (aki visszautasítva a felajánlott luxusszállodákat, az említett fesztiválra saját lakókocsijával ment) mosolygott volna ravaszul a felvetésre. Ő ugyanis egy ilyen filmmel a tarsolyában érkezett tavaly májusban a francia tengerpartra.