Ez a belga mozi elnyerte a legjobb külföldi drámának járó rendezői díjat a Sundance-en és egyben a TIFF zárófilmje volt. Ha szappanoperaként remake-elnék a Casablancát, valami ilyesmi lenne a végeredmény.
Valahol egyszer azt találtam írni, hogy Matthew McConaughey egy mellékszerepben élete legnagyobb alakítását nyújtotta. Akkor nem sokban tévedtem, pusztán csak elsiettem az értékítéletet, hisz minden szerepében, mit azóta vállalt, mind jobb és még jobb, és úgy tűnt, hogy tehetségéhez mérten már fokozhatatlan játékot nyújtott, mígnem ledobott vagy 15 kilót és bebújt Ron Woodroof csontvázszerű alakjába. Immár nem osztogatom oly könnyelműen a jelzőket, de hadd jósoljak kvázi egy ennyit: amikor ezt is felülmúlja (és bizonyára megpróbálja majd), a szinte a semmiből, azaz a kezdeti romantikus vígjátékok playboy-i karakteréből érkező McConaughey a hollywoodi drámaszínpadot alapjaiban rengeti majd meg.
Ceauşescu feltámad halottaiból, hogy rácsodálkozzék a 20 éve viruló kapitalista Romániára. Leszáll a bukaresti reptéren, díszmenet élén behajt a reklámokkal teli szeretett fővárosába és megismeri a jelenkori kiskirályokat, cápákat és újgazdagokat. Illetve többségüket nem megismeri, hanem viszontlátja, így összehasonlíthatja múltjukat és jelenüket, szerepvállalásukat a kommunista diktatúra idején és most.