Corneliu Porumboiu: Poliţist, adjectiv / Rendészet, nyelvészet

„A rendező továbbra is akkor van igazán elemében, amikor – így vagy úgy, de – nevettetni lehet; csak időnként eszébe idézi, hogy most épp kelet-európai Antonionit játszik. A film központi kérdésfelvetése, a főhős morális dilemmája – a belső törvénynek, a lelkiismeretemnek engedelmeskedjek vagy az állam törvényeinek; mi van, ha a kettő ellentmond egymásnak – is azért kerüli el a közhelyesség csapdáját, mert vaskos szatirikus-ironikus éllel van tálalva.” (Papp Attila Zsolt)

Radu Jude: Cea mai fericită fată din lume / A legboldogabb lány a világon

„A legboldogabb lány a világon-t ugyanaz a báj jellemzi, mint a Lampa cu căciulát: édeskeserű történet egy vidéki család fővárosi látogatásáról. A kisjátékfilmben annak vagyunk tanúi, hogy milyen nehézségek árán sikerül egy kisfiúnak és apjának megjavíttatni a képcsöves tévékészüléket, hogy este meg lehessen nézni a kiszemelt filmet. Ebben a történetben megfordul a sorrend. Nem a nehézségeket kell megoldani, hanem a boldogság ígéretének kellene beteljesülnie: egy tinilány új autót nyer egy üdítőitalokat gyártó cég versenyén és azért utazik a fővárosba, hogy átvegye azt egy reklámfilm forgatása ellenében.” (Nagy Boglárka)

Răzvan Rădulescu, Melissa de Raaf: Felicia, înainte de toate / Felicia, mindenekelőtt

„Răzvan Rădulescu filmes tapasztalata a forgatókönyvekhez és főképp a realista párbeszédekhez kötődik (az utóbbi évek román filmes sikereinek nagy része összefögg a nevével, például a Lăzărescu úr halála vagy a Jelszó: A papír kékre vált), így adja magát, hogy az első rendezésében a szavak, a hanglejtések és a szereplők valódisága lesznek fontosak. Melissa de Raafnak is ez az első nagyjátékfilmje, ő is sokat foglalkozott forgatókönyvírással, így mindketten biztos talajon mozognak ebben a közegben, és ennek az az eredménye, hogy a két-három szereplőt olyan alaposan elemezik és ábrázolják a film során, hogy megéri miattuk eltölteni azt a két órát a moziban, mert „emberszerűségük“ őszinte és szerethető.” (Nagy Boglárka)

Florin Şerban: Eu când vreau să fluier, fluier / Ha fütyülni akarok, fütyülök / Fütyülök az egészre

„Egy tizenéves fiú konfliktusba kerül az anyjával és beleszeret egy lányba. Ha mindez nem egy börtönben játszódna és nem a Berlinálé Ezüst Medve-díjas Eu când vreau să fluier, fluier (Ha fütyülni akarok, fütyülök, a magyarországi forgalmazásban Fütyülök az egészre) volna, talán nem is érdemelne olyan sok figyelmet. Florin Şerban azonban debütfilmjével a romániai filmgyártás új sztárjává lett, és magával hozott két új tehetséges pályakezdő színészt is.” (Nagy Boglárka)

Radu Muntean: Marţi, după crăciun / Ünnepek után

„Itt egy szerelmi háromszög történetében igazán könnyű lenne jó és rossz nőket ábrázolni; gyenge férfiakat, akik hagyják magukat elcsábítani; butus és ambíciózús szeretőket, akik meg akarják kaparintani maguknak a férfit; feleségeket, akik házsártosak vagy ápolatlanok, esetleg túlságosan rátelepedtek a férjükre és megfojtották őt a családi kötelékekkel és a gyereknevelési kötelezettségekkel. De nem. Radu Muntean filmje – ami legalább annyira a már jól összeszokott forgatókönyvírói trióé (Muntean mellett Alex Baciu és Răzvan Rădulescu), sokkal inkább csak ábrázol.” (Nagy Boglárka)

Cristian Nemescu: California dreamin’ (nesfârşit)

„Azt mondják, elsőfilmesekre jellemző, hogy mindent el akarnak mondani az első filmben, túl sok történeti szálat, túl sok eseményt akarnak belezsúfolni. Aztán idővel megtanulják, hogy a kevesebb több. Nos, Nemescunak ebben az elsőben kellett mindent elmondania, még ha ezt nem is sejtette a forgatókönyv kitalálásakor. El is mondja, hogy mit gondol az amerikai „békefenntartó misszióról”, a katonaságról, az egyszerű alföldi román emberről. Elmeséli, mit gondol a szerelemről, kultúráról, intrikáról és uszításról. Véletlenről és sorsszerűségről. Sűrítve benne van egy életmű, egy szinte befejezett életmű.” (Zágoni Balázs)

Cristi Puiu: Marfa şi banii / A zseton és a beton

„A Marfa şi Banii a cinema direct stílusában készült alkotás, olyan, mintha egy mindig ott lábatlankodó barát videofelvételét látnánk egy nap eseményeiről. A jelenetek nincsenek szépen felsnittelve, a kamera addig követ, amíg csak tud, s észrevesz mindent, orrpiszkálástól a dühroham utáni elcsendesedés kínos hallgatásáig. És ez a folyamatos jelenlét, hiszen nem jeleneteket látunk, hanem egynapi autózást a fővárosba, a készülődéstől a hazaérkezésig, ami olyan hihetővé, hétköznapivá, és ismerőssé teszi a történteket, hogy eszünkbe se jut, hogy itt bármi rendkívüli történhetne.” (Zágoni Balázs)

Cristian Mungiu: 4 luni, 3 săptămîni şi 2 zile / 4 hónap, 3 hét és 2 nap

„A 4 hónap, 3 hét és 2 nap leginkább talán Mitulescu vagy Porumboiu hasonló témájú, de teljesen más regiszterben megszólaló opusaival rokonítható, ami a kommunista múlt, Ceauşescu Romániájának ma is kibeszéletlen, feldolgozatlan problémái, tabutémái iránti fogékonyságot illeti. Mungiu filmjének középpontjában két egyetemista lány áll, Gabiţa és Otilia – előbbi épp kétségbeesetten próbálja eltüntetni egy szerelmi felhevülésből fakadó „baleset" törvénytelen gyümölcsét.” (Papp Attila Zsolt)

Cristi Puiu: Moartea domnului Lăzărescu / Lăzărescu úr halála

„A Lăzărescu úr halála napjaink román világának a gondjait elemzi, de ami újjá, mássá teszi, az a történet elbeszélésének a módja. Arról a bonyolult módszerről van szó, amely a forgatókönyv felépítésével kezdődik, és a kézikamerás filmezésig terjed, és amely kölcsönvesz néhányat a Dogma szabályai közül, de nem esik a dogmás modorosság csapdájába. Talán éppen ez az, ami miatt a filmet a nemzetközi fesztiválokon értékelték. A Lăzărescu úr halála kerülni igyekszik azokat a sablonokat, amelyek a román filmek valóságképét alkották, és hihető történetet mesél el.” (Vlad Basalici)

Corneliu Porumboiu: A fost sau n-a fost? / Forradalmárok (2006)

„Ez az évezred a román filmeké volt. Ebből az újhullámból is az egyik legbravúrosabb Porumboiu első nagyjátékfilmje, a Forradalmárok. Az újkori román történelem legvitatottabb eseményét, a '89-es forradalmat dolgozza fel sírásba fúló röhögéssel (vagy fordítva), ráadásul olyan gátlástalanul használja a tévéműsorok képi „esztétikáját”, hogy bármennyire hosszú is az a snitt, képtelenek vagyunk megunni.” (Jakab-Benke Nándor)