Ethan Hawke: Chelsea Walls

A 2001-es film a híres Chelsea hotelben lakó, bohéméletet élő művészekről szól, és a nézhetetetlenség határát súrolja. Hawke a következő filmjével sem robbantott kasszát (The Hottest State, 2006), érdekesség viszont, hogy tavalyi zenés doksija (Seymour) már egész jó kritikákat kapott.

Tim Allen: Crazy on the Outside

A régebb viszonylag korrekt komikusi karrierrel büszkélkedő Allen összevakarta színészhaverjait korábbi filmjeiből, és füst alatt 2010-ben összeütött egy ilyen teljesen felesleges, siralmas, humortalan vígjátékot. Van ez így.

Kevin Spacey: Albino Alligator

Spacey-t imádjuk színészként, és eddigi két filmje alapján úgy tűnik, soha nem fogja utolérni színészi zsenialitását rendezőként. Ebben a debütben piti túszejtő bűnözőkről regél, de csak egyvalamit ért el: Faye Dunaway kapott egy Arany Málna-jelölést érte. Következő filmjével (Beyond the Sea / A tengeren túlon) már Spacey-nek nagy szerencséje volt egy jó színésszel: Spacey-vel, de túl nagyot azzal sem dobbantott, azóta parkolópályán van rendezői karrierje.

William Shatner: Star Trek V: The Final Frontier (Űrszekerek V.: A végső határ)

Még a rajongók szerint is a franchise egyik leggyengébb filmje az ötös Star Trek, amit a filmszínészek legteátrálisabbika, Shatner rendezett. Valószínűleg azért tűnt ez logikus produceri döntésnek, mert az előző részekben Leonard Nimoy (Spock) elég jól bevált rendezőként. De végülis mindegy, mert mára a kánon része, és aki az egész sorozatot megnézi, az ezt is meg fogja nézni. Pedig az istenkeresős sztori nem is lenne rossz!

Angelina Jolie: In the Land of Blood and Honey (A vér és méz földje)

Jolie 2011-es rendezői debütje egy rrrropppant szívbe markoló háborús történet pátosszal, giccsel, mindennel, amit egy elkényeztetett amerikai gondolhat a délszláv háborúról a bőrfotel kényelméből. A rossz kritika nem tántorította el Angelinát, az idén újra próbálkozott (Unbroken), úgy tűnik, nagyobb sikerrel.

James Franco: The Broken Tower

Legyünk igazságosak: ez egy 2011-es vizsgafilm (a már réges rég befutott Franco úgy döntött, hogy mesteri diplomát szerez filmkészítésből). De attól még lehetne jó, nem? Ráadásul életrajzi film, egy tragikus sorsú meleg amerikai költőről, a projekthez olyan haverok ugrottak be mint pl. Michael Shannon. Természetesen fekete-fehér, különben nem is lehetne vizsgafilm.

Keanu Reeves: Man of Tai Chi (A tai chi harcosa)

Ez a film nem is olyan régi (2013), és Reeves kedvenc témájával, a harcművészetekkel foglalkozik. És ha valakit semmi, de semmi nem érdekel az égvilágán a harcművészeteken kívül, akkor még talán szeretni is tudja a filmet. Egyébként nem kellemetlen, csak roppant unalmas. Talán még az is megtörténhet, hogy nem ez lesz az egyetlen rendezői kreditje kedvenc Neónknak...

Eddie Murphy: Harlem Nights (Harlemi éjszakák)

Murphy népszerűsége tetőfokán volt a 90-es évek végén, nem csoda, hogy rábíztak ennyi pénzt, és ráadásul a forgatókönyvet is ő írta. A 30-as években játszódó film nem volt épp akkora bukta, mint amit megérdemelne, de így is messze alulmúlta a stúdió elvárásait. Murphy azóta sem került  kamera mögé.

Nicolas Cage: Sonny

A színészként is egyre, khm, egyenletlenebb pályájú Nic Cage 2002-es és egyetlen filmje rendezőként egy nem szabványos családról szól, ahol az anya bordélyházat működtet, és frissen leszerelt fiát (James Franco) is futtatja. A borzalmas film masszív 17 000 dollárt szedett össze egy hétvégén, amiután le is vették a műsorról.