Life of Brian / Brian élete (Terry Jones / Monty Python, 1979): ezt általában Húsvétkor szoktuk elsütni, de végülis Jézus születésével kezdődik, úgyhogy simán elmegy karácsonyi filmnek is. És végre egy alkotás, aminek jó a magyar szinkronja (is), úgyhogy a mameszt is le lehet ültetni a tévé elé, hogy újból végigröhögje a fikuszkukiszt.

You Can't Take It with You / Így élni jó (Frank Capra, 1938). Előre szólok, hogy sok Frank Capra lesz a listában, s még nála is több James Stewart. De hát valahogy ezek a Hollywood aranykorát jelentő vígjátékok még a mai napig is működnek, s fanyalgás nélkül szerethetőek. Jimmy Stewart arca meg egyenlő a karácsonnyal, a happy enddel és a fenyőfaszaggal.

Intouchables / Életrevalók (Olivier Nakache, Eric Toledano, 2011). A sok örökéletű klasszikus közé valami igazán kortárs is kellett, de a megoldás nem a saját hagyatékát dézsmáló, pátosz- és giccsborította Hollywoodból érkezik, hanem Franciaországból. Még sokan emlékszünk rá a moziból, de már vagy 3 év eltelt, úgyhogy simán bepattintható a Blu-ray-lejátszóba.

The Philadelphia Story / Philadelphiai történet (George Cukor, 1940). Természetesen ebben is benne van James Stewart, de a főszerep ezúttal a Cary Granté, aki ugyanannak a tündöklő filmtörténeti korszaknak a másik alfahímje. Mellette Katharine Hepburn, aki meg az alfanőstény volt (van ilyen? :D)

Groundhog Day / Idétlen időkig (Harold Ramis, 1993). Ami a negyvenes éveknek Jimmy Stewart, az a nyolcvanasoknak Bill Murray. Na jó, ez így nem éppen igaz, de ez a film is bárhányszor újranézhető, pont mint ahogyan a főhős kényszerül újraélni a saját életét mindennap. Igen, gyanúsan sok a romantikus vígjáték a listában, de hát mégiscsak a legkisebb közös többszöröst keressük.

Arsenic and Old Lace / Arzén és levendula (Frank Capra, 1944). Egy vígjáték tökéletes alkalom a cseperedő gyerekekkel megismertetni olyan fontos dolgokat, mint sorozatgyilkos öregasszonyok, vagy magát Rooseveltnek hivő elmebeteg nagybácsi („chaaaaarge”). Ismét a jó öreg Frank Capra (akivel igazából egy teljes ilyen listát meg lehet tölteni), ezúttal Cary Granttel.

The Princess Bride / A herceg menyasszonya (Rob Reiner, 1987). Ha az eddigi filmek felnőtteknek szóló, gyerekek által is élvezhető alkotások voltak, ezúttal pont fordítva van. Viszont a felnőttek is fogják imádni, garantáltan, és ráadásul a mesemondás aktusára is reflektál. Egy korszak végét is jelenti a film, a kilencvenes évektől kezd lassan felbukkanni a fantasy/kalandműfajokban a CGI, hogy mindent elrontson.

Some Like it Hot / Van, aki forrón szereti (Billy Wilder, 1959). Újabb kemény téma, amit így lehet eladni a cseperedő gyereknek: néninek öltöző bácsik. Ismét egy lakatlanszigetremagammalviszem-klasszikus, Marilyn Monroe-val, Tony Curtis-szel és Jack Lemmonnal, amin lassan hatvan év után harsányan lehet kacagni.

The Lord of the Rings / A Gyűrűk ura (Ralph Bakshi, 1978). Már nemtomhány éve minden karácsonyra jut egy Peter Jackson-féle tolkienploitation, úgyhogy ideje kicsit eltérni a fősodortól, és megnézni egy régebbi Gyűrűk ura-adaptációt, ami animációs, egy (akkor) kísérleti technikával készült, és nagyon expresszív lett. Bezzeg Bakshi nem folytathatta orrvérzésig a sorozatot.

Harvey / Barátom, Harvey (Henry Koster, 1950). Nem is kerülhet másvalaki a toplista élére, csakis James Stewart. Már pár toplistán elsütöttük ezt a filmet, de annyira jó, hogy időnként muszáj felemlegetni. Ráadásul nagyon passzol Karácsonyra: főhősünk időnként egy kitalált lénnyel társalog (csak nem a Mikulással, hanem egy emberméretű nyúllal).