Sonny LoSpecchio (Chazz Palmintieri) – A Bronx Tale / Bronxi mese (r. Robert De Niro, 1993)

A zavaros 60-as évek New York-jának Bronxában játszódó gengszterfilm legsötétebb alakja, a hatalmas termetű, reszelős hangú Sonny LoSpecchio különleges hatással van az emberekre. Annak ellenére, hogy egy könyörtelen maffiavezér, mégis képes szimpátiát kifacsarni a legártatlanabbaktól is, sötét háttere ellenére pedig olyan emberi érzésekre és tettekre képes, amit senki nem várna el az alvilág vezéreitől. Szárnya alá veszi az elesetteket, akit pedig egyszer a szívébe fogad, ahhoz mindig lesz egy-két apai szép szava – antihős, mégis hős. Robert De Niro első rendezői debütjének forgatókönyvét maga a szicíliai származású Palmintieri írta, aki ragaszkodott ahhoz, hogy önéletrajzi ihletésű írásának saját maga játszhassa el a főszerepét.

Antonio Badalamenti (Alberto Sordi) – Mafioso / A maffia parancsára (r. Alberto Lattuada, 1962)

Egy milánói autógyár technikusa, a tisztes polgári életet folytató Antonio – bár még nem igazán tud róla – szerves része a szicíliai maffiának. Egy nyári vakáció közeledtével úgy dönt, hogy ideje családostól hazalátogatnia szülőfalujába, hogy bemutassa őket a szicíliai rokonoknak. A derűs nyaralás során Don Vincenzónál, a helyi maffiafőnöknél is tiszteletét kell tennie, hiszen neki köszönheti, hogy annak idején tanulhatott, ráadásul a zsíros milánói állásban is benne van a keze. Jó tett helyébe viszont az öreg Vincenzo is jót vár, így a naiv módon optimista Antonio kénytelen kivenni a maga részét az alvilág piszkos munkáiból. Fura szerep ez Nino számára, de a szicíliai „családi" kötelékek minden tisztességes gondolatnál erősebbek.

Harold Shand (Bob Hoskins) – The Long Good Friday / Hosszú nagypéntek (r. John Mackenzie, 1980)

A 60-70-es évek Londonját markában tartó, funkciójához képest meglepően alacsony növésű Harold Shand régi vágású gengszter. A brit fővárosban nagyjából minden e könyörtelen figuráé, ami számít: kocsmák, kaszinók, éttermek, klubok. Kimért eleganciája mögött azonban egy megalkuvást nem ismerő, erőszakos férfi áll, aki nem tudná úgy elképzelni életét, ha nem irányíthat mindent és mindenkit. Karrierje csúcsán viszont az a leghőbb vágya, hogy törvényes üzletemberré váljon, amihez  – paradox módon – éppen az amerikai maffia anyagi segítségére van szüksége. A sors viszont ellene szegülni látszik, és bár nagyon megérdemelné, hogy meglakoljon, mégis azt kívánjuk, hogy tervei sikerrel járjanak.

Frank Tagliano / Giovanni Henriksen (Steve van Zandt) – Lilyhammer (r. Geir Henning Hopland, Simen Alsvik, Lisa Marie Gamlem, 2011)

Miután partnerével és kutyájával is leszámolnak, a New York-i maffiózó vallomást tesz egy másik család főnöke ellen, így bekerül az FBI tanúvédelmi programjába. Mindenki óriási meglepetésére a norvégiai Lillehammerbe akar költözni, mivel '94-ben itt rendezték az olimpiai játékokat, ezért számára roppant kedves ez a hely. A lobbanékony „Henriksen" elsőre összeférhetetlennek tűnik a nyugodt és korrekt életvitelt folytató norvég közösséggel, de lassan sikerül kiépítenie kis alvilági közösségét és egy új családra is szert tesz. Bár elsőre nem könnyű elvonatkoztatni Steve van Zandt Maffiózók-beli (The Sopranos) szerepétől, a sorozat néhány percének elteltével elégedetten nyugtázhatjuk: Giovanni Henriksen figurájához képest Silvio Dante bőrében csak árnyékember volt.

Tom Powers (James Cagney) – The Public Enemy / A közellenség (r. William A. Wellman, 1931)

Mivel a film során végigkövethetjük Tom Powers (igazán beszédes név!), felemelkedését, annál ijesztőbbnek tűnik az eleinte csupán kisstílű gazember, később pedig az akár pillantásával is ölni képes gengszter karaktere. Kezdetben csupán ezt-azt lopkodnak legjobb barátjával, a tolvajlástól azonban elég hamar eljutnak a gyilkosságig is, Tom egyre feljebb és feljebb halad a „ranglétrán", titka pedig nem más, mint a benne rejlő természetes gonoszság és könyörtelenség. Háborús veterán bátyját megveti, kedvesével borzasztóan viselkedik (grépfrút levet spriccel arcába), csupán anyja iránt érez némi tiszteletet és gyengédséget. Velejében romlott egyénisége és kapzsisága nem ismer határokat, ez okozza majd vesztét is.

Arthur 'Cody' Jarrett (James Cagney) – White Heat / Fehér izzás (r. Raoul Walsh, 1949)

Megint James Cagney, bár Cody Jarrett karaktere – azt leszámítva, hogy ugyanolyan könyörtelen gazember – egyáltalán nem emlékeztet a határokat hírből sem ismerő Tom Powersére. Noha nős, mégis betegesen ragaszkodik anyjához, aki egyben egyetlen bizalmasa is. A szociopata Codyt könyörtelen fejfájások és öngyilkossági gondolatok gyötrik, ezek elől pedig legtöbbször anyja oltalmazó ölébe menekül, aki whiskyvel és pirítóssal próbálja nyugtatni szeme fényét. Mielőtt komolyabban szorulna a hurok, egy négy holttestet eredményező vonatrablás után a gyáva Cody egy enyhébb bűntett miatt börtönbe záratja magát, ahol viszont bandatársai próbálják eltenni láb alól.

Henry Hill (Ray Liotta) – Goodfellas / Nagymenők (r. Martin Scorsese, 1990)

Henry Hill gyerekkora óta nagymenő szeretett volna lenni. Vágyakozva bámulta a szemközt lakó maffiózót, aki mindig nagy kocsikon érkezett haza, akit mindig a legjobb nők kísértek, és akit soha nem zaklatott a rendőrség, ha túl hangos bulit csapott az éjszaka közepén. Henry egy napon nagy elhatározásra jut: önként jelentkezik a maffiózónál kisegítőnek. Néhány nap múlva már ő árulja a lopott cigarettát a gyárkapuban, néhány hónap múlva már név szerint ismeri őt a legjobb bár ajtónállója, és nem telik el sok idő, mire az utcán előre köszönnek neki a tőle rettegő emberek…

Tony Soprano (James Gandolfini) – The Sopranos / Maffiozók (r. David Chase, Peter Bogdanovich, Steve Buscemi stb., 1999)

A látszattal ellentétben Tony Sopranónak nincs egyszerű dolga. Maffiavezérként, családapaként, férjként, szeretőként, fiúként és barátként is teljesítenie kell, és ezt az ő kemény természete sem bírja el egyszerre. Noha nem valószínű, hogy valaha bármiben is hiányt szenvedne, az üzletet azért vinni kell tovább, példaértékkel kell szolgálni az olasz-amerikai nemzedék sarjainak, akik mindnyájan apafigurájukat és legjobb barárjukat látják benne. Az átlagos maffiafejekkel szemben Tony ijesztően emberi: egy lusta dög, aki imád tévézni és zabálni, hálóköntösben jön-megy egész nap, és sokkal hisztisebb, mint a legtöbb nő, ő a maffiózók Garfieldja. Óriási szíve van. Ha megpuhul, kenyérre lehet kenni, aki viszont nem a szabályok szerint játszik, azt még a családi kötelék sem menti meg haragja elől.

Antonio 'Tony' Montana (Al Pacino) – Scarface / A sebhelyesarcú (r. Brian De Palma, 1983)

Tony Montana, a kubai menekült óriási tervekkel érkezik Miamiba, ám zöldkártya hiányában, bűnöző múltja miatt egy menekülteknek fenntartott táborban kell tengetnie életét. Mialatt nyomorban telnek napjai, kitalálja, hogy minden áron végigjárja a szervezett bűnözés fokozatait, és a floridai drogbirodalom élére tör. Tony kitartása nem ismer határokat, ám ahogy közelebb kerül céljához, annál önfejűbb lesz, és egyre durvábban habzsolja az élvezeteket. Saját vállalkozásba kezd, drága sportautókat és luxuspalotát vesz, ráadásul meg is nősül. De hiába a sok pénz, a drága biztonsági berendezések és a sok testőr, a legbefolyásosabb emberként sem tudja megvédeni magát a szüntelenül felbukkanó gonosz erőktől.

Don Vito Corleone (Marlon Brando) – The Godfather / A keresztapa (r. Francis Ford Coppola, 1972)

Coppola Keresztapa-trilógiájának majdnem bármelyik főhőse itt csücsülhetne a lista élén, de az örök klasszikus Corleone papa figuráját egyik családtag sem múlhatja felül. Az ambiciózus szicíliai emigráns birodalmát saját specifikus elveit követve építi fel, melyekhez élete végéig konokul ragaszkodik. Már fiatal korában alapos leckét kap az élet buktatóiról, ezekből tanulva később lehetősége adódik arra, hogy úgy kombinálja a szerető családfő szerepét a sikeres üzletemberével, hogy mindenki jól járjon. De persze, ahogyan az a maffiacsaládoknál lenni szokott, mindig akad valaki, aki nem szándékszik a keresztapa elveit vallani, Don Vito viszont ezt a lehető leghűvösebb eleganciával kezeli. Mint egy profi.