Profi bérgyilkost keresünk – nem nem akadály / Louise-Michel (r. Gustave de Kervern – Benoît Delépine, 2008)

A címadó francia Louise Michel (1830-1905) az anarchista-feminista mozgalom kiemelkedő képviselője volt, liberális neveltetése könnyedén a munkásosztály demonstrációinak élére sodorta. A lökött de Kervern–Delépine páros vígjátékában Louise (Yolande Moreau) és Michel (Bouli Lanners) két külön testben és lélekben találkozik, hogy aztán közös, egyesült erővel szálljon szembe a hatalmi erőkkel. 40 évnyi kemény robot után ugyanis hőseink állás nélkül maradnak, így arra a döntésre jutnak, hogy a szűk végkielégítésként kapott összeget arra költik, hogy felbérelnek valakit főnökük megöletésére.

Túl késő / Prea târziu (r. Lucian Pintilie, 1996)

A Răsvan Popescu A földalatti ember című kisregényén alapuló forgatókönyvből készült Túl késő a kilencvenes évek Romániájának bányászvilágába kalauzol minket, azon belül is a Zsil-völgyébe, ahol borzasztóan embertelen körülmények uralkodnak. Ebbe a nyomorúságos, sötét helyre érkezik egy ügyész, Dumitru „Mitică” Costa (Răzvan Vasilescu), aki egy gyilkosságot próbál kinyomozni. Ám az ügy nem olyan egyszerű, mivel a bánya vezetőségétől kezdve a megyei prefektúráig mindenki akadályokat gördít az útjába, mert rettegnek a nyilvános botránytól, ami veszélyeztetné a környék egyetlen bevételi forrását: a bányászatot.

Jóbarátok / Blue Collar (r. Paul Schrader, 1978)

Egy detroiti autógyárban dolgozó három jóbarát, Zeke (Richard Pryor), Jerry (Harvey Keitel) és Smokey (Yaphet Kotto) megelégeli, hogy a főnökség húzza a hasznot az ő fáradságos munkájukból. Egy este, amikor sikerül egy kis időre meglépniük feleségeiktől és családi kötelezettségeiktől, néhány sör társaságában úgy döntenek, hogy kirabolják a helyi szakszervezet széfjét. Nagy meglepetésükre sok pénzt nem találnak, viszont olyan dokumentumok akadnak a kezükbe, melyekkel kompromittálhatják az egyesületet. A zsarolás jó mókának tűnik, ám az események hevében egyikük sem számolt a következményekkel.

A gyufagyári lány / Tulitikkutehtaan tyttö (r. Aki Kaurismäki, 1990)

Kaurismäki Proletár-trilógiája befejező részének főhőse, Iiris (Kati Outinen) egész nap a gyufagyárban robotol, holtfáradtan hazaérve pedig szigorú szülei keserítik meg az életét. Iiris alapból nem egy hétszépség és életkora sem túl hamvas már, visszahúzódó természete pedig csak rásegít arra, hogy nehezen ismerkedjen a férfiakkal (meg úgy egyáltalán, bárkivel). Egy este mégis horogra akad egy pénzes pasas, aki reggel megébredve pénzzel akarja lerázni. A nőnek nem tetszik, hogy prostinak nézik, ezért patkányméreggel próbálja elsimítani a problémát.

A munkásosztály a paradicsomba megy / La classe operaia va in paradiso (r. Elio Petri, 1971)

Lulù (Gian Maria Volonté) egy roppant hatékony és produktív munkás, aki amennyire hőn imádott és példaértékű főnökei körében, éppen annyira gyűlölt munkatársai szemében. Egy nap viszont, a meggyötörtségtől elnyűve és figyelmetlenné válva a gép levágja egyik ujját. Ettől a pillanattól kezdve minden megváltozik, nemcsak a dolgozók szakszervezetéhez csatlakozik, hanem munkatársaival karöltve fellázad a vezetőség ellen is. Hevessége következtében viszont kirúgják, barátnője szakít vele, ráadásul kollegái is elpártolnak tőle.

Miénk a szabadság / À nous la liberté (r. René Clair, 1931)

Clair húsbavágó társadalomkritikája olyannyira jól sikerült, hogy Magyarországon a korabeli cenzúra nem engedélyezte a film bemutatását. A balos szatíra főhőse a két pitiáner bűnöző, Louis (Raymond Cordy) és Émile (Henri Marchand), akik közösen tervezgetik életüket a rácsok mögött. Csupán Louis-nak sikerül megszöknie, aki előbb eladóként robotol, majd nehéz munka árán sikeres gyártulajdonos lesz, és ő robotoltat másokat. Amikor kiderül, hogy Émile is a munkások között van, később pedig egy gengszter is megfenyegeti, Louis megijed, és a munkásoknak ajándékozza a gyárat, ő pedig barátjával karöltve elmenekül.

Modern idők / Modern Times (r. Charles Chaplin, 1936)

A Modern idők képsorai a csupán öt évvel előtte készült Miénk a szabadságot idézik meg, csak ez alkalommal Chaplin a Csavargó egy gyári munkás figuráját ölti magára, kinek mindennapi élete a robotolás. Egy gyárbeli futószalagnál kell csavarokat meghúzogatnia, a munka pedig nemcsak monoton, hanem gyors is, ezért ő is becsavarodik, és kórházba kerül. Az orvos csendet és nyugalmat javasol a neurotikus kisembernek, neki viszont semmije nincs, hogy is lehetne ebben az állapotban nyugodt... Balszerencséjének és nyomorúságának java pedig még csak most kezdődik.

Biciklitolvajok / Ladri di biciclette (r. Vittorio de Sica, 1948)

Az olasz neorealizmus egyik legszívettépőbb darabjának főhőse Antonio (Lamberto Maggiorani), a külvárosi családapa, aki hosszas munkanélküliség után végre plakátragasztóként dolgozhat. Antoniót nagy örömmel tölti el a pénzszerzés lehetősége, de a munka elengedhetetlen kelléke lenne egy bicikli, amit a család ágyneműjének ellenében váltanak ki a zálogházból. A lelkesedés viszont nem tart sokáig, mivel a biciklit valaki már az első napon ellopja, amikor ő a plakátokkal van elfoglalva. Kisfiával rója Róma utcáit, hogy előkerítse a tolvajt a kerékpárral együtt, hiszen a megélhetésük forog kockán. Nem elég, hogy semmijük nincs, de még a munka lehetőségét is elveszik tőle. 

Sztrájk / Stachka (r.Szergej Mihajlovics Eisenstein, 1925)

Eisenstein első nagyjátékfilmje nemcsak tematikailag kiemelkedő darabja a filmtörténetnek, hanem nyers képi világa és brutalitása is szokatlanul merész a némafilmek világához képest. Egy megtörtént esetet dolgoz fel, melynek középpontjában egy 1903-as oroszországi munkássztrájk, valamint annak elnyomása áll. Egy akkoriban bravúrosnak számító technikával készített képsor végleg a retinánkba égett: a lázadók elnyomásának pillanatait szarasmarhák lemészárlásának a képeivel váltogatják. Kemény, de a mai napig hatásos és érvényes metafora.