Gary Cooper a Délidőben (High Noon, 1952, kosztümös: Joe King). A becsületes seri... bocsánat, marsallok becsületes kalapja: egyszerű, fekete, alig kunkorodik, azt is aszimetrikusan.

Egy másik mars... bocsánat, seriff: Henry Fonda a John Ford-klasszikus Clementina, kedvesemben (My Darling Clementine, 1946, kosztümös: René Hubert). Érdekes, hogy minél romantikusabb a film (és a főhős), annál nagyobb a kalapja. És rajta a horpadások.

Igaz, hogy a Duke ezúttal is marsallt játszik, de ez az ördögi szarvként égbe csúcsosodó kalap nagyon jó párost alkot a fél szemmel. John Wayne magához képest ritkán egy fekete kalappal A félszemű seriffben (True Grit, 1969, jelmez: Dorothy Jeakins).

A legendás James Stewart-Anthony Mann-sorozat első darabja, A 73-as Winchester (Winchester '73, 1950). Semmi se stimmel ezzel a kalappal: horpadt, görbe, csáléra áll, mocskos. De James Stewarton ez is jól áll. Miért nincsenek ilyen színészek ma? (Kosztüm: Yvonne Wood.)

Clint Eastwood egyik, már későinek számító westernjében, a Fakó lovasban (Pale Rider, 1985) hordja ezt a fekete, felfelé szélesedő, és igencsak poros kalapot. Az öreg valahogy mindig eltalálta, hogy egyszerre legyen elegáns és földszagú. (Jelmeztervező: Darryl M. Athons.)

James Coburn a kultikus Pat Garrett és Billy, a kölyökben (Pat Garrett & Billy the Kid, 1973, kosztüm: Michael Butler). Úgy látszik, hogy mindegy, melyik évtizedben járunk, a törvény embereinek szerény, fekete kalap jár, ami ezúttal nem is kunkorodik, csak épp finoman ível. Sajnos, ez nem elég az üdvösséghez, így a Peckinpah-klasszikusból a „rosszfiú” győz...

...aki nem más, mint Kris Kristofferson, Billyként. Valljuk be: ezt a fémdíszekkel ellátott kalapcsodát nem lehet nem szeretni. Tegye fel a kezét, aki nem lövetné magát agyon benne a napszította New Mexicóban. Csak épp a művér ne kenje össze ezt a szép kalapot...

És ismét John Wayne, a Nemzet Kóboja, ezúttal öregként, tipikus hatalmas fehér posztókalapjában, ami azért is szép gesztus, mert többé-kevésbé saját magát, illetve saját western-szerepeit értelmezte újra A mesterlövészben (The Shootist, 1976), amely aztán úgy filmbéli énje, mint saját maga szomorú hattyúdalának is bizonyult. (Jelmezes: Luster Bayless.)

Dzsokó Roszics (Đoko Rosić) a Talpuk alatt fütyül a szélben (1976, jelmezes: Vicze Zsuzsa), felfele kunkorodó betyárkalappal. Nincs köntörfalazás: magyar westernhez magyar kalap illik! És szerb főszereplő.

Hát igen, megint Eastwood, ezúttal A Jó, a Rossz és a Csúfban (Il buono, il brutto, il cattivo, 1966). A sok fekete és fehér kalap közt ritka a barna, főleg amelyik tépetten is ekkora eleganciájú macsóság-faktorral rendelkezzen. A legszebb az, hogy az egész ruha poncsóstól, mindenestől mennyire harmonizál a kalappal. És a tájjal. Még a barna szivarka is. (Kosztüm: Antonelli és Carlo Simi.)