Juhász Béla

1985. november elsején (Watchmen-dátum!) születtem a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán, alap- és középfokú tanulmányaimra is ebben a városban került sor. 2010-ben szereztem oklevelet Debrecenben, mint filmtudomány és filmelmélet szakon végzett szabad bölcsész. Tanulmányaimat ilyen irányban folytatom tovább, azaz jelenleg az ELTE filmtudomány mesterképzésének hallgatója vagyok. A filmes érdeklődésem középpontjában a múlt mifelénk nem igazán feltérképezett szegmensei (Hammer, RKO-horrorfilmek), illetve jelenkori tömegfilmek és sorozatok állnak.

Írásai a Filmtetten (2)

Vámpírok, őrült tudósok és egyéb rémek bűvöletében – A Hammer stúdió története I.

2010. szeptember 27.

Műfaji filmeket készítő, Hollywoodon kívüli stúdióként megmaradni nem könnyű, főleg ha az amerikai közönséget célozzák meg filmjeikkel. A költségvetési praktikái mellett ilyen tekintetben is példaértékű a brit Hammer Film Productions története, hiszen másfél évtizeden át jelentős pénzösszegeket orozott el amerikai (horror)filmektől minőségi darabjaival.

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn