[Kritikaíró pályázat] Fritz Lang 1927-es Metropolisa a közel 2 millió dolláros budzsé és a nagy reklámkampány ellenére a maga korában megbukott, az utókor számára viszont mérföldkő a filmkészítésben. A német expresszionizmust képi világában egyértelműen képviselő filmutópia páratlan hatást gyakorolt a későbbi sci-fi műfajra, melyek előnyére vált, hogy egy korábban megalapozott esztétikai irányzat örökösei lehettek. A Macmillan Dictionary of Films and Filmmakers „a néma korszak legjelentősebb filmutópiájának” tartja a filmet, mely a médium eszköztárával játszadozva, és egy autonóm, sajátos játékszabályú világ megalkotásával egyben filozófiai, és nem utolsó sorban politikai vonatkozású.
A Lang Metropolisában megalkotott futurisztikus világot két társadalmi réteg alkotja, melyek lényegileg különböznek egymástól. A társadalmi hierarchia a filmben szinte szájbarágóan stilizált: a gazdagok fent, a munkásosztály lent, a földalatt lakik. Csupán egy dolog köti össze őket, a gépek, melyektől mindkettőjük élete függ. A munkások viszonya a gépekkel kényszeren alapszik, a mindennapi robotolás monotonitása szinte azonosulásra készteti őket. A munkás tömeg ritmusos meneteléssel vonul be a gyárba, nincsenek individualizáló, szabad gesztusaik, mozgásuk gépiessé vált. Ebben a falanszter-szerű világban a munkásoknak nincsenek érzelmeik, gondolataik, igényeik vagy vágyaik, csupán egyetlen törvényszerűséget követnek: a gépeknek nem szabad megállniuk. A felső tízezer gépekhez való viszonyulását Joh Fredersen (Alfred Abel) figurája ábrázolja, kinek hatalma, élete a gépek működésétől függ. Fredersen egy olyan világot alkotott, mely a végsőkig automatizált és elidegenítő, megalomán építményekből áll össze, és mindezt csak egy szűk társadalmi réteg, a felső tízezer élvezheti, több ezer munkás robotolása árán. A gépek működése bebiztosítja a gazdagok státuszát, kényelmét, azonban ők ennek fenntartásáért semmit sem tesznek.
A város középpontjában álló Bábel torony, Joh Fredersen mesterműve a társadalmi rétegek viszonyának metaforája. A bibliai történet szerint a Bábel tornya egy olyan építménynek készült, mely fel ér a csillagokig (ugyanezen szándék megjelenik a filmben is), ám Isten az építők nagyravágyását azzal büntette, hogy megszünette közöttük a kommunikációt, mindenki más nyelven kezdett beszélni. A Metropolis-beli Bábel torony, ahogyan a város egyéb épületei és az egész futurisztikus apparátus is, annyira személytelen és elidegenítő, hogy ez áll úgy az agy és a kar helyes közreműködésének akadályában (mely a film morális üzenete szerint csak a szív közvetítése által valósulhat meg), ahogyan a két társadalmi osztály kommunikálásának útjában is.
A Mária (Brigitte Helm) név szintén bibliai vonatkozású szimbolisztikával bír. A filmben ugyanis ő hozza el a népnek a „megváltót”, aki később közvetít a kar és az agy, a munkások és a felső tízezer között. A „megváltó” pedig nem más mint Freder (Gustav Fröhlich), Joh Fredersen fia, akit megszédít Mária szépsége, és utánamegy az alsó városba.
Tudnivaló, hogy a német expresszionizmus létrejöttével a díszlet és a megjelenő tárgyak szimbolisztikája igen nagy fontossággal bírt. A film képi világa is erről árulkodik, a falanszter-szerű közeg megalomán építményekkel, geometrikus formákkal és az apparátust fenntartó gépekkel van megalkotva. A fény-árnyék hatás, a túlzott, hosszított vagy rövidülésben látható tárgyak, a távolról, totálban felvett snittek (a díszlet hangsúlyozásáért) és a valószerűtlen vonalú lépcsők egy olyan világot tárnak elénk, mely, bár fiktív, mégis félelmetesen reális és szorongást keltő. Joh Fredersen íróasztala fölötti órája jelképes szimbólum, egy újabb „játékszabályt” jelez . Az óra számozása egytől tízig tart, a munkások élete ugyanis nem napokra vagy napszakokra, hanem 10 órás váltásokra van osztva. A leggyakrabban előforduló geometriai forma a kör. Ilyen például Joh Fredersen két órája (a 10 számjegyes, mely a munkások váltásait méri, és személyes órája, mely már 12 számjegyes) és a gépek egy része, melyen a munkások naphosszat robotolnak. Ezek is óraszerű, kerek szerkentyűk, azonban nem időt mérnek, a munkásoknak a mutatót mindíg a felgyulladt villanykörtéhez kell tolni, így nem áll le a gépezet. Egy ilyen géphez áll oda Freder is, aki ideiglenesen szerepet cserél egy munkással. A harmadik fontos kör alakú tárgy a munkások városában lévő gong, melyet Mária kétségbeesetten próbál műkődésbe hozni, hogy riadót jelentsen abban a pillanatban, mikor a várost elönti a víz.
Mai szemmel nézve Fritz Lang Metropolisa egyértelműen a totalitáris rendszerek, a szociális problémák és az elgépiesedés-okozta elidegenedés metaforája. Lang, és nem utolsó sorban díszlettervezője, Otto Hunte, egy olyan utópia megalkotására vállalkoztak, mely közel 90 évre rá is releváns, hisz mi más tekinthető a mai pop-kultúra alapjának, ha nem a mindennapi ember kiemelése közegéből, és szószerinti átprogramozása arra, hogy kulisszák mögötti diktátor szóvivője legyen?
