[Kritikaíró pályázat] Ranódy László 1976-ban megjelent Árvácska című filmje, Móricz Zsigmond szívbe markoló regényének adaptációja.

A film középpontjában Csöre, az árva kislány áll, akinek gyerekkorát nevelőszülei kegyetlensége határozza meg.

Történetünk színtere, a 20-as évek Magyarországának tanyavilága. Az ott élő emberek többségét nem érdekli a belső világ misztériuma, olykor az ütlegelés, mint a kegyetlenség legfőbb eszköze, érezhetően eggyé lesz a tanyasi ember világfelfogásával.

Árvácska portréja úgy jelenítődik meg előttünk, mint a lecsupaszított valóság egy darabja: kiszolgáltatva az emberi zsarnokságnak, és kitaszítva abból a környezetből, ahol egzisztenciális szükségleteit kielégíthetik.

A film, nyitó jeleneteiben, Árvácska gyermeki naivitással dorgálja az engedetlen állatot, a Boris névre hallgató tehenet.

A kislány arcán megjelenő ijedtség ellenére, megnyugtató pillanatképeket láthat a néző.

A film drámaiságának összetettsége, a lelenclány lelki megrázkódtatásában rejlik.

A szöszke, törékeny gyermeket meztelen járatják, ezáltal gúny tárgyává lesz, és bárki számára könnyű prédává válik. Ugyanakkor a mindennapos verések, szidások is hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerek önképe, lelki fejlődése még nagyobb csorbát szenvedjen.

A film sorsfordító pillanata, a szökés, megrendítő módon illusztrálja a szabadságba való kapaszkodás utolsó reményét. A reményt egy boldogabb, szeretetteljesebb élet felé.

Az árvaházas jelenet eldönti a szárnyaszegett kismadár, Csöre sorsát. Ismét ösztönlények martalékává válik, hiszen új nevelőszülei sem bánnak jól vele.

Kulcsfontosságú az a pillanat, amikor a remény utolsó sugaraként, feltűnik az a házaspár, amelyik végül nem viszi magával a kislányt.

Az új nevelőszülők kegyetlenségének lesz áldozata a gyermek. A gyermek, aki csak az Öregistennek nevezett vénembertől kap szeretetet, és akinek halálával Csöre a reménytelenség kelepcéjébe kerül.

A modern, 21. század emberének szemével nézve vontatottnak, kevésbé eseménydúsnak tűnhet a produkció.

Ez a dramaturgiai vontatottság, a mű drámaiságán keresztül azonban új értelmet nyer: képes-e a néző arra, hogy teljes mértékben a film „áldozata” legyen, magára vállalva Csöre sorsát, akivel együtt cipeli a keresztjét, és együtt menetel a halál birodalmába?

Képes-e a gyermeki lélek mélyén rejlő igazság felkutatására?

Annak az igazságnak a megtalálásáról van szó, amit a film a főszereplő csontig hatoló fájdalmán keresztül illusztrál: a szeretet misztériumának hiánya, a megsebzett lélek kiáltása a törékeny emberi életet darabokra törte.

Az Árvácska című film az emberi lélek mélységeibe kalauzolja a nézőt. Egy megtört, gyermeki életen keresztül reprezentálja a valóság egy darabját: a kegyetlenséget.

A gyermeki lélek hangjának rezdülései, a néző lelkébe marnak.

A kegyetlenség beleivódik a film egészébe, de a rendezői alkotásnak köszönhetően érezhetővé válik egyfajta megnyugvás is. A zenei aláfestés a könyörtelen tanyasi világ megszépülését vonja maga után.

Csöre karakterének megformálása nem volt egyszerű feladat, Czinkóczi Zsuzsa, egykori gyerekszínész azonban hitelesen játszotta Móricz Zsigmond árvácskáját.

Azt az árvácskát, akinek életét tönkre tették.

Akinek hányatott sorsán keresztül a néző azonosulni próbált vele.

A film nem a nagyközönséget célozza. Egyfajta üzenet átadására törekszik. Figyelnünk kell a lélek hangjaira, a szeretetet meg kell reformálnunk, s vinnünk kell Csöre keresztjét.

A vergődő, megtépázott emberi sorson keresztül, látnunk kell az alkotás fő célját: az igazságkeresést. És ez nem elavult, vontatott dolog. Ez igencsak korszerű.

Fel kell tennünk magunkban a kérdést: át tudunk-e siklani egy ilyen alkotás felett? Megérinti-e a lelkünk egy eldobott emberi sors hanyatlása?

A rendező egy olyan igazság feltárására hívja fel a figyelmet, ami ebben a rohanó világban nem kézenfekvő, nem magától értetődő: jogunk van-e eltaposni az igazságkereső embert?

Ranódy László filmje kapukat nyit meg és új világokat teremt: az igazság hajója vitorlát bont és útnak indul a szeretet hazája felé.