Vészharangot kongat az Artmozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) Vészharangot kongat az Artmozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE)

Vészharangot kongat az Artmozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE)

Ugyanis az Európai Unió MEDIA programja 2023-2025 között nem ad támogatást mozis szakemberképzésre.

A CICAE közleménye szerint a mai, folyamatosan változó környezetben létfontosságú az utánpótlás kitermelése az artmozis szakemberek terén, hiszen folyamatosan innovációra, új üzleti modellekre és ötletekre van szükség, ami csak jól képzett, fiatal szakemberek révén valósulhat mg. A CICAE 2004 óta zavartalanul tudott EU-s pénzekből gazdálkodni ami ezt az utánpótlásképzést illeti – a Creative Europe MEDIA programja 2023-2025-ös támogatási tervéből azonban feltűnően hiányzik az erre szánt pénz. Így kerülhet veszélybe a Artmozik Nemzetközi Szövetsége által működtetett Arthouse Cinema Training, ami nélkül megjósolhatatlan az európai művészmozik jövőképe. Enélkül a támogatás nélkül ugyanis megszűnik a lehetőség még a nemzetközi összejövetelek szervezésére is, ami létfontosságú lenne a jövőre nézve a pandémiával és energetikai válsággal sújtott évek után.

A szerkesztőségünknek eljuttatott közlemény szerint „szükség van az Arthouse Cinema Trainingre, hogy a filmszínházak a gazdag, gyönyörű és merész európai filmművészet bemutatásának és láthatóvá tételének munkáját folytathassák” kompetens módon, ha már Ursula von der Leyen „2023-at az európai kompetencia évének nyilvánította”.

A teljes közleményt angol nyelven ide kattintva lehet elolvasni.

Címkék

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu