Rajzfilmektől Jancsó-klasszikusokig – megnyílt a Kolozsvári Magyar Filmnapok Rajzfilmektől Jancsó-klasszikusokig – megnyílt a Kolozsvári Magyar Filmnapok

Rajzfilmektől Jancsó-klasszikusokig – megnyílt a Kolozsvári Magyar Filmnapok

Bográcsozással, filmzenével és az első vetítésekkel indul útjára ma este a Kolozsvári Magyar Napok filmes rendezvénysorozata, amelyet idén ötödik alkalommal hív életre számos erdélyi filmes szervezettel karöltve a három főszervező, a Tranzit Alapítvány és az Erdélyi Magyar Filmszövetség, Sapientia egyetem páros.

A táncházzal is fűszerezett vetítések két fő szekcióban zajlanak. A Filmhíd főszervezője, Lakatos Róbert a mai megnyitó előtti rövid sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a pár hete közzétetthez képest néhány ponton módosult a program: a Fehét isten helyett egy népszerű közönségfilmet, Szajki Péter 2012-es Nejem, nőm, csajom című romantikus vígjátékát tűzték műsorra szerdán, augusztus 20-án 17 ótai kezdettel. Lakatos felhívta a figyelmet a magyarországi kezdeményezésű, Dreampire projektre is, amelynek keretében már tavaly „álmokat gyűjtöttek” Kolozsváron – az eredmény egy vetítéssel egybekötött, kétszereplős mozgásszínház lesz.

A teljes filmes program itt

A szervező elmondta, hogy a fesztivál egyik díszvendége, Bodrogi Gyula szombaton érkezik, ezért a Süsü, a sárkány című bábfilmklasszikus vetítése átkerült szombatra. A gyerekeket egyébként minden délelőtt 11 órakor rajzfilmes programmal várják a Művész moziban – vendéglátójuk Csipike és Kukucsi lesz.

5. Kolozsvári Magyar Napok - filmnapos megnyitó

Ahogy a két mesefigura megálmodója, Fodor Sándor, a filmes program másik vonulatának összes pontja is kötődik Kolozsvárhoz: a Tranzit Alapítvány hagyományosan e szempont szerint válogat. Az idei program egyik büszkeségeként Jakab-Benke Nándor szervező kiemelte a szombat éjszakai Jancsó-maratont, amelyre a magyar rendezőlegenda kolozsvári egyetemi évei szolgáltattak apropót. Az öt filmből álló válogatás a rendező életművének változatos áttekintése, vannak köztük nagy klasszikus és Kapa-Pepe film is. A Tranzit Házbeli rendezvények másik házigazdája, Dimény Áron „eklektikusnak” nevezte az idei kínálatot, felhívta a filgyelmet a kortárs erdélyi filmes műhelyek bemutatkozó vetítéseire, amelyek mellett „tág spektrumú” mozgókép-válogatás mutat be filmszerepekben játszó kolozsvári színészeket (Barkó György, Bíró József, Bisztrai Mária, Dimény Áron, Horváth Béla, Orosz Lujza, Toszó Ilona, Váta Loránd). Külön figyelmet szentelnek a Holokauszt-emlékévnek – ami apropót szolgáltat a Sorstalanság levetítésére is, a meghívottak közül pedig Dimény Áron Gulyás Gyula filmrendezőt emelte ki, aki Fény hull arcodra című Király László-adaptációjával került a programba.

A kolozsváron élő alkotók munkái közül – a diákfilmeken kívül – három dokumentumfilmet tűztek műsorra: Tóth Orsolya Mesélő kolostorát, valamint Zágoni Bálint és Peti Lehel két munkáját (Kisebbségek változásban. A bánsági csehek; Az egy Istennel mikor beszélgettem).

Schneider Tibor két televíziós kuriózumot ajánl a filmszeretőknek: a 45 éves létezését ünneplő romániai magyar televíziózás két dokumentumát, egy Harag György-tévéjátékot (Egy rettenetes vasárnap), illetve egy Major Tamás rendezte kétszemélyes színdarab archív televíziós felvételét (Kedves hazug, főszerepben Bisztrai Mária, Horváth Béla).

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu