Online elérhető ingyenes roma filmfesztivál indul csütörtökön Online elérhető ingyenes roma filmfesztivál indul csütörtökön

Online elérhető ingyenes roma filmfesztivál indul csütörtökön

Ingyenes roma filmfesztivál kezdődik december 10-én, az emberi jogok világnapja alkalmából. A Romédia Alapítvány által szervezett kétnapos fesztivál célja megismertetni a szélesebb közönséggel a roma alkotók műveit, valamint hogy segítséget nyújtsanak a vírushelyzetben a roma művészeknek.

A fesztivál Roz Mortimer A halhatatlan nő (The Deathless Woman) című dokumentumfilmjének a vetítésével kezdődik csütörtök este 7 órakor. A dokumentarista és játékfilmes eszközökből egyaránt építkező alkotás 77 évet ölel fel, a náci rémtettektől a szélsőjobboldali ideológiák újjáéledéséig, bemutatva Európa elmúlt majd 100 évét a roma közösség aspektusából.

Csütörtök este fél 9-től lesz látható az Emlékek az Appleby lóvásárról című brit dokumentumfilm, majd Galya Stoyanova Lapok életem könyvéből című kisfilmjét, azután pedig Sami Mustafa 2015-ös Törvények csapdájában című dokumentumfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők.

Pénteken délután fél 6-tól a gyerekeknek szóló szekció lesz elérhető online. A szekció célja, hogy a legkisebbeket is megszólítsa olyan művekkel, amelyek a roma kultúrát népszerűsítik és a kulturális különbségek békés áthidalásának fontosságát hirdetik. 

A műsorban szerepel a Kecskemétfilm Cigánymesék sorozatának két része, a Hogyan lett az ember? és A Nap és a Hold története című rajzfilmek. Először lesz látható a magyar közönség számára a Bango Vassil című animációs film, amely az együttműködés fontosságát hangsúlyozza a balkáni országokban népszerű, Bango Vassil nevű védőszent legendájának modern feldolgozásával.

Ugyancsak magyar premier lesz a romániai roma rabszolgaságot hűen ábrázoló, Felszabadító levél (Bilet de iertare) című rövidfilm. A film a 19. századi nemesi házban szolgáló anya és fia történetét mutatja be. Alina Șerban elsőfilmes rendező, színész igaz történeten alapuló alkotásából a jövőben egész estés film is készül. A rövidfilm magyar felirattal lesz megtekinthető pénteken este 8 órától.

Egyes roma alkotók munkája nem roma témát dolgoz fel: Pablo Vega és csapata a tanzániai wagogo nép zenéjét mutatja be különleges művészi vízióval az Afrika: az ütemben (december 11., 19:00) című filmben. Hamze Bytyci egy lengyel zsidó holokauszt-túlélő nő igaz történetét dolgozta fel a Hiszek a szeretetben című alkotásában, míg Bársony Katalinnak, Romédia Alapítvány ügyvezető igazgatójának Irvin Mujcic című egyedi portréfilmje a srebrenicai mészárlást mutatja be egy túlélő történetén keresztül.

Az alkotók és a panelbeszélgetések résztvevői közül többen is a Nemzetközi Roma Filbizottság tagjai, köztük Bársony Katalin, Galya Stoyanova, Pablo Vega, Hamze Bytyci, Sami Mustafa és Artur Conka. A panelbeszélgetés résztvevői között van még Daróczi Ágnes újságíró-szerkesztő és Margareta Matache, a Harvard Egyetem professzora is.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold