Megvan a 7. Friss Hús rövidfilmfesztivál nemzetközi válogatása Megvan a 7. Friss Hús rövidfilmfesztivál nemzetközi válogatása

Megvan a 7. Friss Hús rövidfilmfesztivál nemzetközi válogatása

A Daazo.com március 25. és 31. között szervezi meg a 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált a Toldi moziban. A magyar versenyprogramot már korábban közzétették a szervezők, most a nemzetközi válogatást is ismertették: a három, különleges tematika alapján összeválogatott versenyblokk mellett idén is lesz LMBTQ- és horrorszekció, és francia filmeket is láthatnak az érdeklődők.

A három, fantázianévvel is ellátott tematikus versenyblokkban összesen 17 filmet vetítenek, olvasható a szervezők közleményében. A Víz alatt elnevezésű szekcióban nem feltétlenül csak strandokra és medencékre kell számítani: a tavalyi év egyik legünnepeltebb animációja, az Egg például egy anorexiás nőről szól. Ebben a szekcióban kapott helyet két spanyol film az idei Berlinálé válogatásából: a Leyenda dorada (The Golden Legend) és a Suc de síndria (Watermelon Juice).

Egg

A Kilátások szekció öt filmjéből három animáció, köztük a Neputovanja (Untravel) című szerb–szlovák koprodukció, amely a 2018-as Berlinale Generation szekciójában kezdte meg sikeres nemzetközi karrierjét. A szekció egyik legizgalmasabb alkotása a még mindig csak 23 éves svájci Flurin Giger Schächer (The Thief) című filmje, amely a tavalyi cannes-i Kritikusok Hete programjában debütált.

A Családok éve szekcióban különféle rokoni viszonyokat és drámákat ábrázoló alkotásokkal ismerkedhetünk meg. A brazil O Órfão (The Orphan) a cannes-i Rendezők Kéthete válogatásában mutatkozott be, és egy kisfiú sokadik örökbefogadását követi nyomon, a svájci Stilles Land, gutes Land (Quiet Land, Good People) című filmben pedig egy nacionalista politikusnő kerül kényes helyzetbe fia miatt.

2019-ben is visszatér a Friss Húsra a 2018-ban bemutatkozó két különleges szekció, a Friss Hús #QUEER és a Friss Hús @MIDNIGHT. A szervezők annyi izgalmas LMBTQ-témájú filmet láttak a válogatás során, hogy úgy döntöttek, idén két blokkot szentelnek a queer tematikának: a Friss Hús #QUEER mellett helyet kapott a Friss Hús #QUEER Extra – Girls’ Night Out blokk is.

A #QUEER szekcióban egy kínai, egy szlovén és egy svéd alkotás mellett két szexuálisan túlfűtött izraeli film is lesz – egyikük a Cannes-ban bemutatott Dolfin Megumi (Rubber Dolphin) –, a Girls' Night Out fantázianevű blokkban pedig öt izgalmas leszbikus témájú film lesz látható. Ezek közül formailag talán legizgalmasabb a Berlinálé programjában bemutatkozó Talatat santaymtr (Three Centimetres), egy Londonban tanult libanoni rendezőnő munkája, amely egy óriáskeréken játszódik, egy snittben elmesélve.

Talatat santaymtr (Three Centimetres)

A fesztivál szervezői borzongásra is hívják nézőiket hét rövidfilm segítségével. Garantálják, hogy lesznek sikolyok a nézőtéren a Friss Hús @MIDNIGHT vetítései során, de azért nem minden filmet kell komolyan venni – legalább egy horrorvígjátékot is elrejtettek a szekcióban.

A francia kultúra rajongóit két rövidfilmes válogatás is várja a Friss Húson: a French Kiss elnevezésű blokkban szerelmi témájú filmeket, a Cake & Co.-ban pedig animációkat lehet majd látni.

A nemzetközi válogatás, a francia, a Queer és a Midnight blokkok filmjeit eredeti nyelven, angol felirattal vetítik, magyar felirat nélkül. A nemzetközi filmlista ide kattintva olvasható.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu