Lohan helyett Akerman lesz a pornósztár Lohan helyett Akerman lesz a pornósztár

Lohan helyett Akerman lesz a pornósztár

Mégsem játszhatja el Lindsay Lohan a hírhedt pornósztár, Linda Lovelace (Mély torok) szerepét az Inferno: A Linda Lovelace Story című életrajzi filmben. A botrányhősnőt Malin Akermannal (Agyő, nagy Ő!, Watchmen) helyettesítik. (EST.hu)

Balhés életvitele miatt, Lindsay Lohannek alaposan meggyűlt a baja a törvénnyel. A Lovelace-sztori rendezője, Matthew Wilder azonban folyamatosan kitartott mellette, még azt is békésen tűrte, amikor Lohan augusztusban börtönbe került. Akkor elhalasztották miatta a forgatást, amit azonban most már mindenképpen el kell kezdeni, ha 2011-ben be akarják mutatni a filmet. A Bajos csajok és a Machete sztárja azonban jelenleg a kaliforniai Betty Ford Klinikán tartózkodik, ahol alkoholelvonó kezelésen vesz részt; rehabilitációját pedig a napokban meghosszabbították: legkorábban január 3-án hagyhatja el az intézményt.

Az Inferno producere, Chris Hanley szerint Lohan távozása a produkcióból kölcsönös megállapodás eredménye volt. „Lindsay-nek egyeztetési gondjai adódtak: törvényi kötelezettsége és egészségi állapota is úgy kívánja, hogy most a rehabilitációjára összpontosítson, ami Palm Springsben zajlik. Ez nemcsak a mi, hanem az ő véleménye is. Úgy döntött tehát, hogy karrierje és saját maga szempontjából is az most a legjobb, ha arra fókuszál, hogy minél jobban legyen pszichikailag” – nyilatkozta Hanley. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a filmeseknek nem sikerült biztosítást kötniük a botrányos életvitelű színésznőre.

Az is hamar eldőlt, ki formálhatja meg Lohan helyett Linda Lovelace-t, a kultikus pornófilm, a Mély torok sztárját. Az új Lovelace Malin Akerman lesz, akit korábban az Agyő, nagy Ő!-ben, a 27 idegen igenben, a Watchmenben és a Páros mellékhatásban láthattunk. „Malin szenvedélyesen akarta ezt a kihívást, mi pedig úgy érezzük, megvan a tehetsége hozzá” – mondta a fentebb is idézett producer a beugró színésznőről.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?