Kínában már több a filmvászon, mint az Egyesült Államokban Kínában már több a filmvászon, mint az Egyesült Államokban

Kínában már több a filmvászon, mint az Egyesült Államokban

A kínai filmpiac növekedése lassult: 2018-ban kilenc százalékkal több jegybevételt értek el a kínai mozik az előző évhez képest, míg 2017-ben még több mint 13 százalékos volt a növekedés, írja az MTI. Nagyobb részt hasítottak ki viszont a piacból a hazai gyártású filmek.

A hivatalos adatok szerint a kínai filmszínházak jegybevétele 2018-ban 60,98 milliárd jüan (8,87 milliárd dollár) volt. A kínai filmek jegyeladása a teljes bevétel 62 százalékát tette ki, 37,9 milliárd jüant, ami rekord a hazai filmek forgalmában: 2017-ben az összes jegybevétel 54 százaléka folyt be a kínai filmekből.

Az Egyesült Államok után Kína a második legnagyobb globális filmpiac, a filmvásznak számában az utóbbi már meg is előzte az előbbit: Kínában 2018-ban tavaly már 60079 vetítő volt, ami 9303-mal több, mint egy évvel korábban. Az Egyesült Államokban alig haladja meg a 40 ezret a filmvásznak száma.

Bevételek szempontjából még mindig az Egyesült Államok vezet, 2018-ban az előző évhez képest hét százalékkal többet, 11,9 milliárd dollárt termelt az iparág, írja a The Hollywood Reporter.

Nemzetközi szinten a hollywoodi filmeknek továbbra is jelentős piaca Kína, amely több otthon rosszul teljesítő filmet „mentett meg”. A Rampage – Tombolás (Rampage) például 101 millió dollár bevételt termelt az Egyesült Államokban, és 156 millió dollárt Kínában. A Meg – Az őscápa (The Meg) 530 millió dolláros nemzetközi bevételéhez nagymértékben hozzájárult a 153 millió dolláros kínai bevétel. A Venom a Kínában szerzett 270 millió dollárral lett 2018 ötödik legnézettebb filmje nemzetközi szinten. Az Aquaman 190 millió dolláros bevételt termelt az Egyesült Államokban, Kínában pedig 232 millió dollárnál tart, összegez a Business Insider.

(MTI/The Hollywood Reporter/Business Insider)

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?