Kezdődik a Mediawave, a fényírók fesztiválja Kezdődik a Mediawave, a fényírók fesztiválja

Kezdődik a Mediawave, a fényírók fesztiválja

Ma kezdődik a Mediawave, a fényírók fesztiválja Szombathelyen. A rangos nemzetközi film- és zenei fesztivál – amely idén költözött Győrből Szombathelyre – idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. (MTI)

Az összművészeti fesztivál továbbra is ötvözni kívánja a hagyomány és a modern tiszteletét, szem előtt tartva, hogy a Mediawave két alappillére a film és a zene. A kínálata az új helyszínnek is köszönhetően idén táncprogramokkal, képzőművészeti kiállításokkal bővül.

A huszadik, jubileumi Mediawave filmprogramjába idén a 81 országból beérkezett 1173 nevezés közül 8 játék-, 18 kisjáték-, 22 animációs, 12 kísérleti és 12 dokumentumfilm került be. Vetítik majd Peter Greenaway és Mika Kaurismäki új játékfilmjét is. A versenyprogramok mellé számos szakmai rendezvény is társul, például A valóság túlélése (a dokumentumfilm választása) címmel kerekasztal-beszélgetést szerveznek, valamint Mediawave Film Forum elnevezéssel nemzetközi konferenciát tartanak az együttműködési lehetőségekről.

Az idén a versenyfilmek megtekintése mellett nosztalgiázhatnak is az érdeklődők, hiszen az elmúlt 20 év legjobb filmjeit is levetítik a szombathelyi Agóra Savaria Filmszínházban, ahol pénteken este nyolc órakor tartják a fesztivál hivatalos megnyitóját.

A fesztiválhoz ötödik éve önálló alkotóelemként kapcsolódik a nemzetközi ifjúsági művészeti műhelyek filmes, fotós és zenei szekciója Passport Control 18 elnevezéssel. A rendezvény az idén hangsúlyosan foglalkozik a roma integrációval és az együttműködés lehetőségeivel.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes