Jerzy Stuhr elnököl a Faludi Filmszemlén Jerzy Stuhr elnököl a Faludi Filmszemlén

Jerzy Stuhr elnököl a Faludi Filmszemlén

Az amatőr filmkészítők számára igazi kuriózumot jelent, hogy Kieślowski Amatőrjének főszereplőjével találkozhatnak, hiszen a csoda témában meghirdetett XIV. Faludi Nemzetközi Amatőrfilszemle és Fotópályázat zsűrielnökeként novemberben Jerzy Stuhr, lengyel filmrendező és színészművész Magyarországra látogat.

Jerzy Stuhr

A színészt számos filmben láthatta a magyar közönség: játszott többek között Zanussi Persona non grata című alkotásában, valamint Juliusz Machulski Szexmisszió című filmjében is. Rendezőként is ismerősen csenghet a neve, hiszen olyan filmeket készített, mint a Szerelmes történetek, Időjárás-jelentés vagy az Egy hét egy férfi életében.

Az eredetileg bölcsész végzettségű Stuhrt 1998-ban az Európai Filmakadémia tagjává választották, 2008-ig pedig a krakkói Színművészeti Akadémia rektori tisztjét is betöltötte. A november 19. és 21. között a budapesti Urániába látogatók értékes meglátásokkal gazdagodhatnak a több díjjal büszkélkedő pedagógus-színésztől, illetve a hazai filmes szakember felvonultató zsűri további tagjaitól (Fliegauf Benedek, Gózon Francisco, Gyarmathy Lívia, Lázár Kovács Ákos).

Akit pedig kifejezetten a fotók világa vonz, a csoda legszebb pillanatait tekintheti meg november 19-től december 6-ig ugyancsak az Uránia kiállításán.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?