A Rossz versek nyitja a valenciai nemzetközi filmfesztivált A Rossz versek nyitja a valenciai nemzetközi filmfesztivált

A Rossz versek nyitja a valenciai nemzetközi filmfesztivált

A Rossz versek nyitja pénteken a Cinema Jove nemzetközi filmfesztivált a valenciai Teatre Principalban.

A filmet támogató Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint a vetítésen Reisz Gábor rendező is részt vesz.

Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű filmjében a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel foglalkozik, azzal, hogy megvalósíthatóak-e a vágyaink, és a különböző gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk.

A Rossz versek a Proton Cinema gyártásában, a Les Films du Balibari és az RTL Magyarország koprodukciójában készült a filmalap támogatásával. A magyarországi mozik a filmet decemberben mutatták be, s több mint 53 ezren váltottak rá jegyet, a romániai mozikban pedig júniustól látható. A nemzetközi premierje az A-kategóriás tallinni fesztiválon volt, majd a torinói fesztiválon három zsűri díjazta, Monte-Carlo filmfesztiválján pedig elnyerte a fődíjat. A Magyar Filmakadémia tagsága négy kategóriában tüntette ki Magyar Filmdíjjal a Rossz verseket áprilisban.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?