Vécsy Veronika

Filmjei a Filmtetten

Világnak virága, virágnak világa

Színes animációs film, 4 perc, 2017
Gyártásvezető

A film tiszteleg Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató előtt, aki összegyűjtötte legősibb emlékeink közé tartozó szellemi kincsünket, az archaikus népi imádságokat. Az animáció által megelevenednek ezek az imádságos szavak, amelyekben ember, állat, növény, vagyis az élet lelki egységet alkot a természettel, az Univerzummal.

A walesi bárdok

Színes animációs film, 6 perc, 2010
Gyártásvezető

„A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Edwárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső multját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására.” (Arany János)

A hazudós egér

Színes animációs film, 19 perc, 2008
Gyártásvezető

Esténként az erdei kocsma lámpájának fényénél összegyűlnek az állatok, hogy az Egér történeteit hallgassák. Egér, aki az első ránézésre jelentéktelen kis szürkeségnek tűnik, az erdő legnagyobb mesélője. Történeteivel, melyek a hihetetlen és az elképzelhető határán egyensúlyoznak, segít az útjába kerülő erdőlakókon. Ezen az éjszakán a hazaút a rengetegen [...]

Rege a csodaszarvasról

Színes animációs film, 10 perc, 1996
Gyártásvezető

Arany János költeményében ősi történelmünk és hitvilágunk emlékei kelnek életre. Hunort és Magyart vadászat során ismeretlen vidékre csalogatja egy csodálatos szarvas. Az eltévedt ifjak csapata feleséget rabol magának, letelepszik, és új hazát alapít a nekik szánt földön.

Western

Színes animációs film, 1 perc, 1989
Gyártásvezető

Vadnyugati dráma, képi humor segítségével.

Locsolkodás

Színes animációs film, 3 perc, 1989
Gyártásvezető

Húsvét hétfő. A csinos egérkislány izgatottan ébred ezen a reggelen. Kisminkeli magát, ünneplőbe öltözik, aztán „röpül”, hogy bebocsássa az épp megérkező locsolkodókat. Legnagyobb meglepetésére azonban hatalmas elefántsrácok toporognak az ajtóban.

Süti

Színes animációs film, 8 perc, 1985
Gyártásvezető

Egy idős hölgy által gyúrt tészta-bogyók paradicsomi életébe villámként hasít bele az a tény, hogy pogácsát akarnak belőlük sütni. Hogy a sütést elkerüljék, megölik az idős hölgyet, majd gondtalanul élik tovább életüket. Azután kiderül, hogy ez a történet valójában egy film volt, amelyet a pogácsáknak szánt nyers tészták egy [...]

Hu-morzsák (A jegesmedve nyáron)

Színes animációs film, 1 perc, 1980
Gyártásvezető

A film Vida Győző képregénysorán alapul, amelyet az egyik legnépszerűbb gyerekmagazinban adtak ki Magyarországon. A képi humort változatos formában felvonultató történet remekül mutatja: mi történhet a jegesmedvével, ha nyáron napozik?

Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt?

Színes animációs film, 6 perc, 1980
Gyártásvezető

Veszélybe kerül az idomár feje, mert az oroszlán előadás előtt csuklani kezd az elfogyasztott hatalmas fagylaltadagtól. Mindent megpróbálnak a csuklás elállítása érdekében, de hiába… mígnem saját tükörképétől megijed…

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold