Várhegyi Rudolf

Várhegyi Rudolf

1962-ben születtem Budapesten.

1983 óta foglalkozom filmhangkészítéssel, kezdetben mint filmgyári alkalmazott, később független vállalkozóként. Mielőtt komplett hangmérnöki tevékenységbe fogtam végigjártam a filmhangkészítés szamárlétráját, voltam kábeles, mikrofonos, hangfelvevő, stúdiótechnikus stb.

Számos nagyjátékfilm, rövidfilm, televíziós produkció, reklám- és dokumentumfilm alkotásban vettem részt, mint helyszíni vagy utómunka-hangmérnök.

Néhány ismertebb rendező, akikkel dolgoztam: Xantus János, Grunwalsky Ferenc, András Ferenc, Gothár Péter, Szirtes András, Macskássy Katalin, Tímár Péter, Szaladják István, Kardos Sándor, Mundruczó Kornél stb.

Szakmai képzéssel 2007-ben kezdtem el foglalkozni, azóta rendszeresen jelen vagyok filmes táborokban, workshopokon. Iskolák ahol kurzusokat tartottam: Budapesti Kommunikácios Főiskola, Dunaversitas, Polifilm Műhely, Werk Akadémia.

Tagja vagyok a Magyar Hangmérnökök Társaságának (HAES).

Ezt írtuk róla

A városban zaj van, vidéken fűrészelnek… – Interjú Várhegyi Rudolf hangmérnökkel

2006. november 15.

„Nagy szerencse, ha az ember azzal foglalkozhat amit igazán szeret.” Ezt egy terepszemle során mondta nekem egy Békés megyei boncorvos. Ugyanazzal a kíváncsi, élénk tekintettel beszélt szakmájáról, mint Várhegyi Rudolf, aki szintén vagdos, csak épp szervetlen anyagokat, dialógokat, hangsávokat. Rudolfot számos hazai rendező hívta már csapatába, például Péterek (Tímár, Gothár, Gárdos, Politzer) és Andrások (Muhi, Szőke, Kardos), no meg számtalan kisjátékfilm-rendező is. Különbség is van persze a boncorvosok halottai és Rudi hallottai közt. Utóbbiak közszemlére tétetnek.

Filmjei a Filmtetten

Dobbanás

Színes animációs film, kísérleti, rövidfilm, 2 perc, 2013
Hang

Egy megfilmesített, illetve meganimációsított vers.

Ketten

Színes filmdráma, rövidfilm, 5 perc, 2013
Hang

Egy nem szokványos féltékenység története.

Kegyes halál

Fekete-fehér filmdráma, sci-fi, rövidfilm, 9 perc, 2013
Hang

A nem is olyan távoli jövőben öngyilkos-szalonok nyílnak meg világszerte, hogy a túlvilágra segítsék azokat, akik unják a földi siralomvölgyet. Vonnegut írásának (nagyon laza) adaptációja.

Szívdoboz

Színes filmdráma, fantasy, rövidfilm, 6 perc, 2013
Hang

Amikor a szív egy Pandóra szelencéje...

Áldozók

Színes filmdráma, rövidfilm, 6 perc, 2013
Hang

Amikor Krisztus teste kicsit más, mint aminek elsőre látszik...

Valaki vacsorára

Színes kisjátékfilm, 18 perc, 2013
Hang

Egy férfi lakásába vendég érkezik. Valamire készülnek ők ketten, olyasmire, amire mindketten régóta várnak. A céljaik közösek, az okaik különbözők. Félnek egymástól. Örülnek a találkozásnak. Egy kis lakótelepi lakásban macska-egér játék kezdődik.

Dipendenza

Színes animációs film, 13 perc, 2012
Hang

A film főhőse Bubu, a hatalmas, tagbaszakadt halpiaci munkás, szerelmi rabszolgája a külsőre törékeny, de lélekben erős kolléganőjének, Angélának. Míg Bubut szenvedélyes szerelem fűti, addig Angélát változékony művészi ambíciók: legutóbb az ecsetet cserélte hárfára. Viszonyuk harmonikus, amíg fel nem bukkan a piacon a szép Tulipán. Képek a filmből

Eladó remények

Színes dokumentumfilm, kísérleti, 52 perc, 2012
Hang

Valaki, akiben megbízol, az álmaid valóra váltását ígéri neked. Hiszel neki, de idővel lehull róla az álarc. Addigra már egy olyan rendszer része leszel, amelyikben mindenki erősebb, mint te. Csak tárgy vagy, rajtad az árcimkével. Hogyan is engedhetnének szabadon? A kísérleti dokumentumfilm hét romániai lánnyal készült megrázó interjúk anyagát dolgozza fel: mindannyiukat eladták itthon vagy külföldön [...]

Riksaláz

Színes dokumentumfilm, 55 perc, 2012
Hang

Érzékeny hangulatfilm Amszterdam züllött utcáin dolgozó magyar riksa taxi sofőrök mindennapjairól, korkép a kelet-nyugati emigrációról: pénzről és szabadságról, éjszakákról és nappalokról, hajtásról és lazításról. A film két eseménydús nyáron keresztül követi nyomon a megélhetést és kalandot kereső szereplőinek sorsát.

Elolvasom a kritikát

Legenda

Színes kisjátékfilm, 7 perc, 2012
Hang

Városi legenda a nyugdíjas tanárnőről, szerelemről, méltóságról.

Várhegyi Rudolf

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor