Pataki Ádám

Filmjei a Filmtetten

Nyugati nyaralás

Színes vígjáték, 105 perc, 2022
Operatőr

Magyarország a 80-as évek derekán. Maurer Gyuri ügyes, veszprémi autószerelő, aki mindent meg tud oldani – még a pártvezetők Ladáit is ő szereli. Családja a riviéra lázában ég, már épp indulnának nyaralni, ám a négy útlevél helyett csak három érkezik meg. Gyuri hirtelen megvilágosodik: kölcsönveszik egy disszidens magyar nála hagyott autócsodáját. A német verdával és papírokkal a nyugatra igyekv [...]

Három tánc

Színes dokumentumfilm, 78 perc, 2018
Operatőr

A Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balettet tanuló diákjainak három generációján, három fiú történetén keresztül tárul fel az iskolába kerüléstől a balett művésszé válásig vezető út. Miközben a diákok életben tartanak egy 600 éves műfajt, megküzdenek a családtól való elszakadással, a szigorú elvárásokkal, a fizikai és lelki fájdalommal.

Elolvasom a kritikát

Mi ez a cirkusz? Egy társulat a világhír kapujában

Színes dokumentumfilm, 86 perc, 2017
Operatőr

A valóság és a fikció határán egyensúlyozó Mi ez a cirkusz? című film egyedülálló bepillantást ad a Recirquel újcirkusz társulat hat fiatal artistájának életébe és egy előadás születésébe. Úgy mutatja be a lélegzetelállító produkciók hőseit, ahogy egyébként soha nem láthatjuk őket. Kiderül, hogy néha ők is félnek, fájdalmak gyötrik őket és vannak álmaik [...]

Kapcsolódó cikk:

#sohavégetnemérős

Színes vígjáték, zenés, 100 perc, 2016
Operatőr

Zenés játékfilm, melyet a Fluor Tomi és Diaz alkotta, rendkívül népszerű zenei formáció, a Wellhello slágerei inspiráltak. A hat történetet Wellhello-dalokkal egybeszövő film producere a könyves-tévés-filmes Lévai Balázs, rendezője Tiszeker Dániel. A #Sohavégetnemérős generációs film: a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, problémáit, párkapcsolatait ábrázolja, szinte minden alkotója harmincon inneni.

Elolvasom a kritikát

A lovasíjász

Színes dokumentumfilm, 115 perc, 2016
Operatőr

A film Kassai Lajos tevékenységével, az általa újrateremtett – csak az elődeinkre jellemző ősi harci képességgel – a lovasíjászattal, ennek szellemi hátterével, az abból létrejött, a világban futótűzként terjedő sporttal, Kassai Lajos kulturális életünkben betöltött szerepével foglakozik. Mindezekről számtalan anyag található az írott és elektronikus médiában. Hasonló témával foglakozó könyve már több kiadást [...]

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg