Farkas Boglárka Angéla

Filmjei a Filmtetten

Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon

Színes kisjátékfilm, 25 perc, 2022
Producer

A 22 éves Márk megismerkedik és azonnal bele is szeret a 21 éves Amandába, de kiderül hogy a lány nem az, aminek látszik. Egy morbid és furcsa eseménysorozat után Márkon és szobatársán, Levin múlik, hogy értelmezzék a helyzetet.

Vakfoltban

Színes kisjátékfilm, 12 perc, 2021
Rendező, Forgatókönyvíró

Egy disztópikus világban – ahol mindenki felett pontrendszer uralkodik – egy pár végre kiérdemli, hogy zöld-rezervátumba utazzon. Az erdő mélyén pedig olyasmit találnak, amiről azt hitték csak városi legenda. Egy film arról, hogy az algoritmusokra és a megfigyelésre épülő társadalmi rend miként folytja el a bennünk élő szabadságvágyat.

Amit nem vettünk észre

Színes kisjátékfilm, 18 perc, 2019
Rendező

Klára néninek senkije sem maradt a szűk családi körből, ezért keresztlánya, Enci vállalja magára a temetéssel járó intézkedéseket. A ceremónia után azonban Enci azzal szembesül, hogy férje tesze-tosza udvariassággal rögtönzött torra hívta meg a gyászolókat.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?