Dömötör Tamás

Dömötör Tamás

Dömötör Tamás Szombathelyen született 1974-ben. Miután az Orlay Szakközépiskolában leérettségizett, Budapestre költözött. A Bárka Színház ösztöndíjasaként három évig kacérkodik a színészettel, ezalatt a Komlósi Oktatási Stúdióban újságírói képesítést szerez, szintén ösztöndíjjal.

1999-ben a Duna Televízióhoz szegődik szerkesztő-műsorvezetőnek, majd a Magyar Televíziónál folytatja televíziós pályafutását. 2000-től a Népszabadságnak ír, ugyanebben az évben alapítja meg harmadmagával a szombathelyi Kamara Savariát működtető Szombathelyi Színházbarátok Egyesületét.

2002-ben első nekifutásra felveszik a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezőszakára, ahol 2007-ben szerez diplomát. 2004-ben megrendezi a Premier című játékfilmet, 2007-ben pedig Offside címmel készít egész estés mozifilmet Egressy Sóska, sültkrumpli című drámája alapján.

2005-től 2 éven át a TV Paprika csatornájának több műsort rendez, néhányban műsorvezetőként is közreműködik. 2007-től az internetre készít reklámfilmet, rendez videoklipet, és ebben az évben került bemutatásra a Hazug című önálló kamara-rendezése is.

2008 augusztusában leszerződik a Weöres Sándor Színházhoz rendezőnek.

2010-ben rendezte meg első nagyobb költségvetésű mozifilmjét, a Czukor Show című színdarab filmes változatát.

Filmjei a Filmtetten

Néma fogadalom

Színes vígjáték, filmdráma, rövidfilm, 25 perc, 2013
Szereplő

Álljon meg a nászmenet, me' pete van a menyasszonynak! Vagy valami ilyesmi...

Czukor Show

Színes vígjáték, filmdráma, 88 perc, 2010
Rendező, Forgatókönyvíró

Egy fiktív országos televízió kibeszélő-showjába érkezik egy vidéki férfi és „sleppje”. A téma: „Ma rendbe hozom a családomat”. A társaságot a férfi hat éve nem látott húga hívja össze. El nem mondott érzések, ki nem beszélt fojtások mozgatják a kompániát, csak az alig felnőtt szerető látja aztán tisztán a helyzetet. A film két drámát mutat [...]

Kapcsolódó cikkek:

Dömötör Tamás

Friss film és sorozat

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro